A bajadér című balettelőadás levételét követelik a műsorról.

A Universal Society of Hinduism elnöke, Rajan Zed felszólította a Magyar Állami Operaházat, hogy vonja vissza a 2025 júniusban bemutatandó A bajadér című balettet a keleti vallási és kulturális hagyományok bagatellizálása miatti aggodalmakra hivatkozva.

Az Egyesült Államokban, Nevadában kiadott közleményben Zed úgy érvelt, hogy az adófizetők által támogatott Operaháznak tartózkodnia kellene a hagyományok kisajátításától és egész közösségek nevetségessé tételétől.

A balettet „egy gazdag civilizáció durva lekicsinylésének”, illetve „a 19. századi orientalista attitűdök” bemutatásának nevezte.

Zed sürgette az Operaházat, hogy a válogatása során mutasson érettséget, illetve kerülje az etnikai sztereotípiákat és a hamis ábrázolást fenntartó baletteket, továbbá kérjen bocsánatot a helytelen válogatásért.

Kritizálta a balettet az „orientalista sztereotípiák lekezelő, hibás keveréke, a dehumanizáló kulturális ábrázolás, a sértő és megalázó elemek, a kulturális motívumok szükségtelen kisajátítása, az esszencializmus, a sekélyes egzotikum és a karikírozás” miatt.

Zed felszólította az Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, Solymosi Tamás balettigazgatót és Almási-Tóth András művészeti igazgatót, hogy értékeljék át az eljárásaikat, és biztosítsanak kulturális érzékenyítő képzést a vezetőiknek.

Felszólította a Csák János által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztériumot, valamint a Nemzeti Kulturális Tanácsot is, hogy vizsgálják felül az Operaházzal való kapcsolatukat, ha az továbbra is olyan baletteket mutat be, mint A bajadér.

Zed kiemelte, hogy bár a balett nagyra becsült művészeti forma, a szóban forgó darabot, amelyet először 1877-ben mutattak be az oroszországi Szentpéterváron, már régóta vissza kellett volna vonultatni a világszínpadról.

Az Albert Mirzoyan által koreografált, Hontvári Gábor, Hámori Máté és Héja Domonkos által rendezett darab egy 2 óra 55 perces, háromfelvonásos balett.

Az ügy kapcsán a Magyar Állami Operaház közleményt adott ki.

„A nevadai vallási vezető, akinek Universal Society of Hinduism elnevezésű szervezete kb. ezer követőt számlál a legnépszerűbb közösségi oldalon és több mint tíz éve posztolt utoljára, az elmúlt években A bajadér minden meghirdetett produkciója kapcsán megfogalmazta kifogásait, így tett korábban a londoni Royal Ballet, a Párizsi Opera, a Houston Ballet, a milánói Scala, a Bajor Állami Opera, a drezdai Semperoper, a Boston Ballet, az Ausztrál Balett és még tucatnyi más együttes esetében is. Ezeknek a produkcióknak a létrejöttét és műsoron tartását Rajan Zad megnyilatkozásai érdemben nem befolyásolták” – olvasható a közleményben, amely hangsúlyozza:

mivel a szerző nem kereste meg a Magyar Állami Operaházat, feltételezhető, hogy közleményét sem elsősorban a dalszínháznak szánta.

„A Magyar Állami Operaház mindent megtesz annak érdekében, hogy produkciói nézőit ne sértsék meg kultúrájukban, hitükben, vallásukban vagy etnikumukban. Ezt szem előtt tartva bízunk abban, hogy ha a klasszikus balettirodalom egyik gyöngyszemének számító Bajadér bemutatóit olyan multikulturális fellegvárakban sem kísérik botrányok, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália vagy Franciaország, akkor a Magyar Állami Operaház hagyománytisztelő produkciója sem válik konfliktusok forrásává.”

Blikk.hu

Borítókép: A Magyar Állami Operaház épülete
Forrás: Wikipédia/Thaler Tamás