A DK, az MSZP és a Párbeszéd szövetséget kötött, ami nem csak június 9-ig szól, arra készülnek, hogy „a hétköznapokat is együtt fogják folytatni, összeállnak közös EP- és budapesti listára, majd közös miniszterelnök-jelöltet is állítanak”.

A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) és budapesti listát állít a nyári választásokon – derül ki a DK közleményéből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

A közleményben kiemelték, hogy Dobrev Klára DK-s EP-képviselő szerint

hosszú távú, stratégiai megállapodást kötöttek.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány több fronton is megbukott, elvesztette az irányítást az ország mindennapi élete felett, összeomlott a hitelessége itthon és külföldön, a „pedofilválság pedig nyilvánvalóvá tette a romlottságát”.

Dobrev Klára annak a véleményének is hangot adott, hogy

a Fidesz mellett az ellenzéki oldal is kezd szétesni, szétforgácsolódni,

miután soha ennyi ellenzéki párt nem indult a választáson, és ők erre kívánnak megoldást adni a hárompárti szövetséggel – tették hozzá.

Az EP-képviselőt idézve hangsúlyozták,

a szövetség nemcsak június 9-ének szól, mert arra készülnek, hogy „a hétköznapokat is együtt fogják folytatni, összeállnak közös EP- és budapesti listára, majd közös miniszterelnök-jelöltet is állítanak”.

Karácsony Gergely főpolgármestertől, a Párbeszéd elnökségi tagjától azt emelték ki, hogy ez a mostani szövetség is arról szól, hogy a politika szolgálat legyen, ne uralkodás. Azt írták, hogy a politikus közlése szerint a hárompárti szövetség közös listát fog állítani, amely méltányos és korrekt együttműködést fog megalapozni a következő ciklusra, „mint a fővárosi politika vezető ereje”.

A közleményben idézik Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnököt is, aki azt mondta: azok a felek, akik most összeállnak, a szavazók akaratát testesítik meg. A szavazók 80 százaléka tudja és érti, hogy

„ezt az autoriter, szélsőjobboldal felé egyre inkább nyitott rendszert” csak stabil, széles alapokon nyugvó koalíció tudja visszaszorítani 2024-ben, majd legyőzni 2026-ban

– fogalmazott a szocialista parlamenti képviselő.

MTI

Fotó: Dobrev Klára Facebook oldala