Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője hétfőn Ferenc pápa nemváltásról és genderideológiáról is szóló nyilatkozata kapcsán.

Karine Jean-Pierre napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy az elnöknek nem feladata a jogi állásfoglalás belső egyházpolitikai ügyekben. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Joe Biden mindig is fontosnak tartotta a transznemű közösség és a szélesebb LMBTQ+ közösség védelmét.

A fehér házi sajtótitkár üdvözölte a pápai nyilatkozat azon részét, amely az LMBTQ+ közösség erőszaktól és bebörtönzéstől való védelmét sürgeti.

Végtelen méltóság (Dignitas Infinita) című, hétfőn közzétett nyilatkozatában Ferenc pápa, aki korábban

a genderideológiát a jelen kor legveszélyesebb ideológiai gyarmatosításának nevezte, a nemváltó beavatkozások ellen foglal állást, mert szavai szerint ezek kísérletet jelentenek arra, hogy az ember „Istent játsszon”.

Az Egyesült Államokban a katolikus egyház tagjai nem egységesek a transzneműséggel kapcsolatban. Egyes egyházmegyék szigorú iránymutatásban tiltják a nemváltó beavatkozások elfogadását, de vannak gyülekezeteket vezető papok, akik nyitottságukat hangoztatják, közülük volt, aki hétfőn csalódottságának adott hangot Ferenc pápa nyilatkozata miatt.

MTI

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer