Ezentúl nem nyerhet Oscar-díjat az a film, amelyik nem szerepeltet LMBTQ személyeket, etnikai kisebbségeket vagy fogyatékosokat. Jók kis mozik elébe nézünk…

Új szabályokat fogadott el az amerikai filmakadémia a jövő évi Oscar-díjakról – számolt be róla a Variety.com. A 97. Oscar-díjátadó gálát 2025. március 2-án rendezik meg Los Angelesben. Mostantól akár három zeneszerző is külön-külön kaphat Oscar-díjat, ha mindannyian jelentősen hozzájárultak egy film zenéjéhez. Korábban a film zenéjén dolgozó zeneszerzők közösen kaphattak egy Oscar-szobrot. Emellett az eredeti filmzene kategória szűkített listáján, amit december végén hoznak nyilvánosságra, az eddigi 15 helyett 20 esélyes szerepelhet.

A filmakadémia ezentúl nem fogadja el, ha egy filmet autós moziban vetítenek, hogy teljesítse a nevezéshez szükséges vetítési feltételeket. Az autós mozis lehetőséget még a koronavírus-járvány idején fogadták el, amikor a streamingen és VOD-platformokon bemutatott filmek is pályázhattak.

A legjobb film Oscarjára pályázó alkotásoknak teljesíteniük kell a 2023-ban bevezetett, kibővített mozis forgalmazási követelményeket. Ezek között szerepel, hogy a filmet hat kijelölt amerikai mozis piac közül legalább egyben egy hétig kell vetíteni, majd az első megjelenéstől számított 45 napon belül hét napig, egymást követő vagy nem egymást követő vetítéseken kell bemutatni Amerika ötven legjelentősebb mozis piaca közül tízben.

A fődíjra emellett csak olyan film pályázhat, amely a filmakadémia által felállított négy reprezentációs és befogadási norma (Representation and Inclusion Standards Entry) közül legalább kettőnek megfelel.

A bikkfanyelvű megfogalmazás valójában azt takarja, hogy ezentúl csak olyan alkotás pályázhat a legjobb film címre, amelyik teljesít az előírt négy befogadási szabályból legalább kettőt, vagyis kellő súllyal képviseli az úgynevezett „alulreprezentált csoportokat”.

Ezek a következők:

• nők

• etnikai kisebbségek

• LMBTQ+

• szellemi vagy testi fogyatékossággal élők, siket vagy nagyothalló személyek.

Bár a szabályok elég tágak, hiszen a film témájától, az alkotók személyétől kezdve a produkció által fizetett gyakornoki programon át a marketingtevékenységig sok mindenben teljesíthetőek, enyhén szólva is beszédes, hogy ezt egyáltalán szabályba kellett foglalni.

Az animációs filmek a legjobb nemzetközi film kategóriában is indulhatnak az Oscarért,

feltéve, hogy mindkét kategória nevezési feltételeit teljesítik. A kormányzói díjaknál is történtek változások. A kreatív producereket elismerő Irving G. Thalberg-díj ezentúl szintén egy Oscar-szobor lesz az eddigi Thalberg-szobor helyett. A Jean Hersholt Humanitárius Díj definícióján pedig finomítottak.

A filmakadémia két tudományos és technikai díja új elnevezést kapott: a Gordon E. Sawyer-díjat Tudományos és Technikai Életműdíjnak, a John A. Bonner-díjat pedig Tudományos és Technikai Szolgálat-díjnak fogják nevezni.

MTI

Kiemelt kép: filmthreat.com