Sulyok Tamás a Képes Krónika díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott Ferenc pápának, aki magyarul köszöntötte a magyar zarándokokat.

Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak.

Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.

A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette, ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta – idézte fel Sulyok Tamás.

Elmondta: a pápának a Képes Krónika „csodálatosan szép” díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját.

Hozzátette: ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel Ferenc pápa múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.

Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, s amelyen a Szentatya magyarul köszöntötte a zarándokokat.

Isten hozott! – hangzott a köszöntés, majd Ferenc pápa kijelentette, tavaly áprilisban „zarándokként, testvérként, barátként” látogatott Magyarországra, és apostoli útját „szívében hordozza hálával”.

Budapestre, a hidak és szentek gyönyörű városába, zarándokként mentem el, hogy együtt imádkozzak veletek Európáért, a béke építése vágyáért, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot! – hangoztatta az egyházfő.

A magyar egyház életét Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízta, valamint Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Imre közbenjárását kérte.

Az egyházi üldöztetés közelmúltjából példaképnek nevezte Boldog Apor Vilmost, Meszlényi Zoltánt, Brenner Jánost, Salkaházi Sárát.

Kiemelte a fiatalokkal tartott budapesti találkozót, hangoztatva, hogy a nemzedékek közötti párbeszéd, a gyökerek ápolása erősíti az életet adó értékeket, a családot, az egységet, a békét.

Köszönetet mondott azért, hogy a magyarok nyitott szívvel fogadják a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására.

Úgy vélte, a magyar közmondás „jobb adni, mint kapni” (amit magyarul mondott) jól összefoglalja az evangéliumi tanítást.

Isten, áldd meg a magyart! –zárta beszédét magyarul Ferenc pápa, aki a Szűzanya oltalmát kérte a magyarságra. Imádkozzatok értem is, ne ellenem, tette hozzá tréfásan.

Ferenc-pápa-magyar-zarándokok

Ferenc pápa magánaudiencián fogadta a magyar nemzeti zarándoklat 1200 tagját, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait
Forrás: Vatican News

Kerekesszékkel körbejárta az audienciatermet majdnem egyenként köszöntve a résztvevőket. A zarándokok fehér kendőjüket lobogtatták, magyar zászlókat és városaik tábláit tartották magasba. Magyar egyházi énekeket énekeltek, imádságokat mondtak.

A több ezer fős audienciaterem közel felét töltötték meg a magyar zarándokok. Az első sorokban ült Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) elnöke és a testület tagjai.

Ferenc pápa az audiencia végén külön köszöntött egy ötvenfős csoportot, amelynek tagjaival kezet fogott. Közöttük voltak a Rómában tanuló magyar papnövendékek, a Pápai Magyar Intézet papnövendékei, a Collegium Germanicum-Hungaricum és a római Görög Kollégium magyar hallgatói.

A pápához járultak a magyarországi szemináriumok papszentelés előtt álló diakónusai, valamint a Béres család tagjai és Szaplonczay Máté, a londoni görögkatolikus parókia vezetője családja kíséretében.

Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől ezerötszázan érkeztek a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdetett meg, köszönetként Ferenc pápa tavaly április 28. és 30. között Budapesten tett apostoli látogatásáért.

MTI

Borítókép: Sulyok Tamás államfőt fogadta Ferenc pápa
Forrás: Facebook/Sulyok Tamás