Több év kihagyás után idén újra megtartják a vajdaszentiványi néptánctábort augusztus 12–17. között.

A néptánctáborban a táncházak egyik legkedveltebb anyagát, a világhírűvé vált vajdaszentiványit helybéli tánctanároktól sajátíthatják el az érdeklődők – írta a Fonó Budai Zeneház közleményében.

A 23 évvel ezelőtt alapított néptánctábor résztvevői az ének és a tánc mellett helybéli mesterek vezette kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek, valamint idén lovas foglalkozásokat is hirdetnek a szervezők – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a résztvevők több szinten, így kezdő, középhaladó és haladó csoportokban sajátíthatják el a vajdaszentivanyi táncot. A népzeneoktatás élőzenei kísérettel zajlik: hegedű, brácsa, nagybőgő, harmonika és cimbalom kíséri a táncosokat Horváth Elek, a népművészet mestere vezetésével. Fellép a marosvásárhelyi Pergő Banda és a Muzsikosz zenekar is.

A néptánctábor helyszíne a Zichy-kastély lesz.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / MTI/Szigetváry Zsolt