Szörnyű állapotok uralkodnak az országban.

Rég nem titok, hogy Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik. Viktor Andrusiv, az ukrán belügyminiszter korábbi tanácsadója nemrég rendkívül durva kijelentést tett egy műsorban. A Sztrana rövid beszámolója alapján Andrusiv így fogalmazott: „Ha kibújtál a katonai behívás alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy.

Te cigány vagy. Te választottad a cigányéletet.”

Pénteken exkluzív interjút adott a Tényeknek három ukrán férfi, akik néhány hónapja menekültek át Magyarországra a pusztító háború elől. Rettegnek, hogy visszatoloncolják őket, ami egyet jelentene a biztos halállal. Az új törvények szerint ugyanis bárkit besorozhatnak.

A rendőrök az utcáról buszokba rángatják a férfiakat, így küldik őket a frontra, ahol átlagosan csak három órán keresztül maradnak életben a civilek.

A fronton nincs túlélési esély”

– mondta az egyik férfi.

„Nagyon sok ember halt meg a fronton, emiatt pedig fiatal családok szakadtak szét.

Nincsenek férfiak, a gyerekek mind az asszonyokra maradtak.

Nagyon sok nő menekült Európába, a férfiaknak pedig ott kellett maradniuk, ezért is nagyon sok család szakadt szét” – árulta el a másik férfi.

A teljes interjút itt tudja megtekinteni:

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko