A HVG meg ki is húzta. Összenő, ami összetartozik?

A Media1 olvasója különös változtatásokra lett figyelmes az eredetileg a hvg hetilapban, majd a hvg internetes oldalán is megjelent, Magyar Péterrel készült exkluzív interjú szövegét illetően a 2006-os budapesti zavargásokkal kapcsolatban.

A két szöveg ugyanis nem teljesen volt egyforma. A portál ezért felkereste a Hvg-t, hogy megkérdezzék, mi az oka annak, hogy az interjú egyik fontos részét utólag ilyen jelentősen megváltoztatták.

„A Hvg hetilap és eredetileg a Hvg360 a Magyar Péterrel készített interjúnak azt a változatát közölte, amelyet a politikus, illetve a stábja ellenőrzött és megfelelőnek talált.

Az online megjelenés után azonban Magyar Péterék mégis úgy ítélték meg, hogy az egyik megjelent kijelentés félreérthető lehet, ezért ennek megváltoztatását kérték.

Magyarázatuknak a szerkesztőség helyt adott. A változtatás tényét a szerkesztőség a cikk alján jelzi” – írta a portálnak a szerkesztőség.

Magyar Péter kihúzatta Gyurcsány nevét

Történt ugyanis, hogy a Media1-nek sikerült fotókkal is dokumentálnia, hogy a hvg hetilap május 23-án, csütörtökön nyomtatásban, majd online is megjelent interjúban Magyar Péter arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc fociultrákat vetett be 2006-ban:

„De ha ők nem vetik be a fociultrákat, mint Gyurcsány tette 2006-ban, ha ők nem támadnak ránk, akkor béke marad az utcán” – áll a hetilap szövegében.

A nyomtatásban és online megjelent interjú tartalma később viszont online, váratlanul jelentősen megváltozott,

ugyanis eltűnt a mondatból Gyurcsány neve.

Íme, az eredeti szöveg:

HVG

Forrás: Media1

Ez pedig az utólag kihúzatott szöveg:

HVG

Forrás: Media1

Magyar Péter eddigi politikai karrierje során nem ez az első eset, hogy utólag átszerkesztet saját magáról készült anyagokat. Emlékezetes, a politikus utasításait a Blikk is katonásan követte, amikor Magyar kivágatta a róla szóló videóból azt a részt, ahogy élettársa, Vogel Evelin arról beszél, hogy külföldiek is segítettek a logójuk tervezésében.

Via Mandiner

Kiemelt kép: Magyar Péter és az áhítat / Talpra, Magyarok! – Tisztelet és Szabadság Párt Közössége Facebook