Megható videón, ahogy iskolatársai fogadják Boros Olivért, azt az erdélyi fiút, akiről már rég lemondtak a román orvosok.

Visszatérhetett az iskolapadba a kolozsvári Boros Olivér, akinek betegsége miatt az orvosok két éve még azt mondták, egy éve lehet hátra. A János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulóját az egész iskola üdvözölte ikertestvérével együtt, díszsorfalat álltak, és az ünnepélyes pillanatot meg is örökítették videóban.

„Mindannyiunk hőse visszatért a suliba mától, testvérével együtt tették meg az első lépéseket, immár a gyógyulás és a hazatérés örömével . Mi pedig igazi hősökként fogadtuk őket, ovisok, elemisek, gimisek, licisek, tanítók, tanárok, mindannyian díszsorfalat álltunk, akik szívünkben hordoztuk Olivér gyógyulását ez elmúlt nehéz időszakban”

– áll a János Zsigmond Unitárius Kollégium Facebook-bejegyzésében.

Forrás: Maszol

A kisfiúnak 2022-ben a romániai orvosok egy évet jósoltak csupán, máj- és veseátültetésre volt szüksége, a szervátültetést körüllengő tapasztalatlanság, eszköz- és szakemberhiány miatt azonban itthon lemondtak a beavatkozásokról. Kezelőorvosuk javaslatára Olivér és családja tavaly februárban Lyonba utazott, ahol valamivel pozitívabb hozzáállással találkoztak: az orvosok hittek benne, hogy Olivér élete a máj- és veseátültetéssel menthető.

„Isteni csoda következtében” vese- és májtranszplantáción esett át. A közösség erejének és egy csekély állami támogatásnak köszönhetően utazhatott a család Franciaországba. Megkapta a kisfiú azt a máj- és vesetranszplantációt, amelyről szinte mindenki azt feltételezte, nem érkezik meg.

Tavaly augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtést szerveztek a kisfiú és családja megsegítésére. Olivér akkoriban indulhatott el a gyógyulás útján, azonban a Lyon-i kórházban a transzplantációs műtét után 280 000 eurós számlát állítottak ki, ami 30 000 euróval több volt a várt összegnél. A közösség azonban ekkor sem engedte el a kezüket.

A videó a Maszol.ro oldalán ITT tekinthető meg!

Kiemelt kép: Maszol