Az Egyesült Államok szövetségi bevándorlási törvényei és reformjavaslatai Ronald Reagantől Donald Trump második elnökségéig.
Az Egyesült Államokba történő bevándorlást az ország történelmének nagy részében az ott rejlő gazdasági lehetőségek, az „amerikai álom” – a materiális prosperálásból származó egyéni boldogulás vágya – fűtötte, és ezek a migrációs hullámok a népességnövekedés, valamint a kulturális változások fontos forrásaiként is szolgáltak.
Ma több legális bevándorló él az Egyesült Államokban, mint a világ bármely más államában, és az USA mindmáig, változatlanul a világ legnépszerűbb bevándorlási célpontja. 1921 és 1965 között az ország olyan – szigorított –bevándorláspolitikát érvényesített, amely a sürgősségi kvótatörvénnyel (Emergency Quota Act) a nemzeti eredet alapján hozott kvótákkal, szigorúan korlátozta a bevándorlási és honosítási lehetőségeket az Északnyugat-Európán kívüli területekről származó emberek számára, elsősorban a dél- és kelet-európaiak számottevő beáramlására adott válaszként.
Azonban az 1960-as évektől, a polgárjogi mozgalmak nyomán ezeket az etnikai kvótákat felváltották a jórészt családi migrációt támogató és emellett foglalkoztatáson alapuló preferenciavízumok rendszere, a legális bevándorlás ösztönzésére.
Az Egyesült Államokban a bevándorlás ma meglévő törvényi szabályozási kereteit lényegében a bevándorlási reformról és ellenőrzésről szóló 1986. évi törvény (IRCA), valamint az illegális bevándorlás reformjáról és a bevándorlók felelősségéről szóló 1996. évi törvény (IIRIRA) hozta létre.
A 2005-ös Real ID Act („valódi igazolvány” törvény)meghatározza azokat a követelményeket, amelyeknek az Egyesült Államok tagállamai és területei által kiadott vezetői engedélyeknek és személyi igazolványoknak meg kell felelniük ahhoz, hogy elfogadják azokat a szövetségi kormányzati létesítményekhez, valamint a légitársaságok járataira való felszálláshoz az USA-ban. Ez a törvény közvetett módon érinti a bevándorlókat is, miután legfőképpen a vezetői engedély azonosító okmányként (ID) történő használatát is szabályozza a nem az USA-ban kiadott személyi igazolványok helyettesítésekor. A törvény jelentősen szigorította a vezetői engedély kiállításához szükséges iratok, dokumentumok követelményeit, továbbá a politikai menedékjog iránti kérelmek alapjául szolgáló (és a legális bevándorlással kapcsolatos egyéb) dokumentumokra vonatkozó követelményeket is szigorították a jogszabályban.Amint egy elemzés rámutat, e törvény végrehajtásában a tagállami és a szövetségi szintű közigazgatási tisztviselők egyaránt kulcsfontosságú szereplők, akiknek képesnek kell lenniük együttműködni és érzékelni a közös érdekeket.
Az elmúlt két évtizedben további, említésre méltó törvényjavaslatok születtek, így például a határvédelemről, a terrorizmus elleni küzdelemről és az illegális bevándorlás ellenőrzéséről szóló törvény (2005) javaslata, valamint az átfogó bevándorlási reformtörvény (2006) javaslata is George W. Bush második elnöki ciklusának kísérleteként, ám ezek végül nem mehettek keresztül a washingtoni Kongresszuson.
Az 1986-os és 1996-os reformtörvények
A bevándorlási reformról és ellenőrzésről szóló 1986. évi törvény (angolul: Immigration Reform and Control Act, röviden IRCA) a Reagan-elnökség időszakának igen fontos törvényalkotási eredménye a migráció kérdésében. A szövetségi jogszabály az engedély nélküli bevándorlás problémájának kezelése érdekében – a Kongresszusban megszületett kétpárti megállapodás révén – többrétű rendszert vezetett be, amely egyrészről megerősítette a határrendészetet, a munkáltatók részéről támasztandó, fokozott követelményeket írt elő, másrészről kibővítette a vendégmunkás-vízumprogramokat.
Az illegális bevándorlás kérdését szabályozó törvény egyik fontos eleme volt, hogy amnesztiát biztosított egyes, huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számára a jogszerű, állandó státusz megszerzéséhez, többek között a mezőgazdasági munkavállalókra vonatkozó különleges gyorsított eljárás révén. Így az IRCA értelmében 2,7 millió huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy kapott rendezett, állandó jogi státuszt. A törvény emellett korlátozásokat, illetve szabályozási rendelkezéseket vezetett be a már meglévő törvények jobb hatékonysága érdekében, így például – mint előbb említettük – a munkáltatók irányában a munkavállalási engedélyek ellenőrzésére vonatkozó szigorúbb követelmények előírásával. (A Bevándorlási és Honosítási Szolgálat – INS – törvény révén megnövekedett humánállománya és magasabb költségvetése ellenére azonban a későbbiekben az illegális bevándorlás tovább nőtt az USA-ban.)
felelősségéről szóló 1996. évi törvény (angolul: Illegal Immigration Reform and Immigrant Responsibility Act, röviden IIRIRA) jelentős változtatásokat hajtott végre a bevándorlási és állampolgársági törvényen (Immigration and Nationality Act, röviden INA). Az IIRIRA- módosítások 1997. április 1-jén léptek hatályba.
Bill Clinton, az USA akkor hivatalban lévő elnöke kijelentette, hogy a jogszabály elfogadásával megerősítették „a jogállamiságot azáltal, hogy ezzel lecsapnak az illegális bevándorlásra a határon, a munkahelyeken és a büntető igazságszolgáltatási rendszerben anélkül, hogy büntetnék az Egyesült Államokban törvényesen élőket”. Az elnök az aláírás napján világossá tette, hogy a törvény nem fogja tartalmazni például azt a módosítást, amely lehetővé tette volna a tagállamok részére, hogy megtagadják az illegális bevándorlók gyermekeinek oktatását.
Az IIRIRA-t liberális szakmai körökből így is hevesen bírálták amiatt, hogy szerintük túlságosan büntető jellegű; így a kitoloncolási ügyek túlnyomó többségénél megszünteti a jogszerű eljárás lehetőségét, ráadásul korlátozza a kitoloncolás alóli méltányos mentességet. A törvény végső célja azonban a kitoloncolás (a kiutasítási határozat tényleges végrehajtása) volt mindazokban az esetekben, amikor az érintett személy önként nem követte a hatóságok utasításait. Az IIRIRA továbbá korlátozza azokat a dokumentumokat, amelyeket a munkáltatók elfogadhatnak a foglalkoztatási jogosultság bizonyítékaként.
Az IIRIRA révén vissza akarták szorítani az Egyesült Államokba irányuló további illegális migrációt. Igazi áttörést azonban mégsem hozott; bár a törvény 1996-os bevezetése után a kitoloncolások évi száma a 2000-es évek elejére körülbelül 50 ezerről jóval 200 ezer fölé emelkedett, a hozzáférhető hivatalos adatok alapján az illegális bevándorlásmértéke összességében nőtt az IIRIRA bevezetését követően.Mindannak ellenére, hogy az USA-ban való illegális tartózkodás a fogva tartás, a kitoloncolás és/vagy egyéb szankciók kockázatát hordozza magában.
2000-es évek: George W. Bush időszakának néhány reformkísérlete
A határvédelemről, a terrorizmus-ellenességről és az illegális bevándorlás ellenőrzéséről szóló 2005. évi törvény javaslatát az Egyesült Államok Képviselőháza 2005. december 16-án 239:182 arányban fogadta el – a republikánus képviselők 92 százalékának támogatása, a demokrata pártiak 82 százalékának ellenszavazata mellett –, de a Szenátuson végül nem ment át. „Sensenbrenner Bill” (javaslat) néven is ismertették a sajtóban, a Wisconsin 5. kongresszusi körzetét képviselő republikánus politikus, a nemzetbiztonsági aggályokat és a polgári jogokat egyensúlyba hozni kívánó Jim Sensenbrenner neve után. A törvényjavaslat katalizátora volt a 2006-os amerikai bevándorlási reform miatti tüntetéseknek, ami élesen rávilágított a tömeges (irreguláris) migráció okozta társadalmi feszültségekre.
A törvényjavaslat 202. szakasza a többi között bűncselekménnyé tette volna, ha valaki „segíti” az illegális bevándorlókat abban, hogy az Egyesült Államokban maradjanak, „tudatosan vagy nyíltan tagadva azt a tényt, hogy az ilyen személy olyan bevándorló, akinek nincs törvényes engedélye arra,” hogy az USA-ban „tartózkodjon vagy maradjon”. A törvényjavaslat annak támogatói szerint kifejezetten azzal a céllal született meg, hogy javítsa az emberkereskedelem elleni törvények betartásának hatékonyságát.
Donald Trump és Joe Biden elnöksége: ugyanazok a migrációs kihívások?
Donald Trump első, az Unió helyzetéről szóló (évértékelő)beszédében, 2018. január 30-án felvázolta adminisztrációjának négy fő pillérét a kívánatos bevándorlási reform érdekében. Ezek a sarokpontok a következők voltak:
1.) ki kell jelölni az utat az „Álmodozók” (angolul egy törvényjavaslat nyomán Dreamers, vagyis az USA-ban illegálisan tartózkodó, okmányok nélküli, ideiglenes védett státusszal rendelkező, jellemzően spanyolajkú fiatal bevándorlók) számára az állampolgársághoz;
2.) növelni kell a határbiztonsági finanszírozást;
3.) véget kell vetni az 1990-ben létrehozott sokszínűségi vízumlottó programnak (Diversity Vízumlottó Program); és
4.) korlátozásokat kell bevezetni a családi alapú bevándorlásra (utóbbi kritikája és lehetséges felülvizsgálata Trump migrációs politikájának meghatározó prioritása).
A Trump-adminisztráció már 2017 nyarán benyújtotta „Az amerikai bevándorlás reformjáról az erős gazdaságért (angolul Reforming American Immigration for Strong Employment, röviden RAISE) törvényről szóló javaslatot, annak érdekében, hogy
a kibocsátott zöld kártyák számát a felére csökkentve, 50 százalékkal mérsékelni tudják az USA-ba irányuló legális bevándorlás szintjét.
A törvényjavaslat a jelenlegi bevándorlási rendszert szigorú pontrendszerrel váltaná fel, ami jelentős eltérést hozna az amerikai keresletvezérelt foglalkoztatási alapú bevándorlási modellhez képest. A jogszabály értelmében pénzügyi évenként legfeljebb 140 ezer, pontalapú bevándorló vízumot adnának ki, az elsődleges kérelmező házastársait és kiskorú gyermekeit pedig beleszámítanák ebbe a felső határba.
A törvényjavaslat évi 50 ezer menekült befogadásának felső határát is előírta, és véget vetett volna az előbb említett sokszínűségi vízumlottónak. A RAISE törvényjavaslatot nem bocsátották szavazásra a Szenátusban, de egy hasonló (a legális bevándorlás korlátozásáról szóló) külön javaslatot, amelyet Trump elnök maga is támogatott, a Szenátus 60–39 arányban leszavazta. 2020. április 22-én Trump elnöki rendeletet írt alá, amelyben – a koronavírus-járványra való tekintettel – jelentősen csökkentette a zöld kártyák kiadását a bevándorlók számára. Ez az intézkedés elsősorban a bevándorlók szüleit, felnőtt gyermekeiket, és amerikai állampolgárok nem állampolgár testvéreit érintette.
Joe Biden elnök arra építette migrációs politikája imázsát, hogy a Trump-adminisztráció bevándorlási politikájának visszafordítását tűzi ki célul.
Hivatali idejének első napján, 2021. január 20-án Biden visszavonta Trump számos migrációs intézkedését, így például leállította a mexikói határfal építését, megszüntette Trump 14 országból történő beutazást korlátozó utazási tilalmát, és rendeletet hozott a Dreamer-ek védelmének megerősítésére.
2023 májusában ugyanakkor a Biden-kormányzat új, jelentőskorlátozásokat vezetett be a menedékkérőkkel szemben a mexikói határon, hogy eltántorítsa a határra illegálisan érkezőket, lehetővé téve azon személyek kitoloncolását, akiknek nem megalapozott az üldöztetéstől vagy kínzástól való félelmük, és csak kivételesen kényszerítő körülmények alapján dönthetik meg ezt a vélelmet.
A Nyílt Társadalom Alapítványok által is támogatott American Civil Liberties Union (ACLU) emberi jogi szervezet azonnal megtámadta az új szabályozást. 2023. június 23-án az USA Legfelsőbb Bírósága úgy határozott, hogy érvényesíthetőek a Biden-adminisztráció bevándorlási intézkedései, beleértve a személyük révén súlyos közbiztonsági fenyegetésnek vélt migránsok kitoloncolását.
Az ügyben Louisiana és Texas tagállamok azzal érveltek, hogy a szövetségi bevándorlási törvény megköveteli a hatóságoktól, hogy illegálisan tartsanak fogva – és utasítsanak ki – az Egyesült Államokban tartózkodókat, még akkor is, ha kevés vagy semmilyen kockázatot nem jelentenek. A Legfelsőbb Bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy az államok eleve nem perelhetnek ebben a kérdésben.
Kiemelt kép: Gémes Sándor/Délmagyar
