Dunaszerdahelyen óriási érdeklődéstől kísérve bemutatták a DAC Film – 120 éve együtt című opuszt, Tősér Ádám rendező alkotását. A film december 12-től Magyarországon is forgalmazásba kerül.

A mozi végigveszi a felvidéki magyarság ikonikus futballklubjának 120 éves történetét, megszólaltatja a ma is élő kulcsszereplőket, vezérszurkolókat, és bemutatja a Nélküled című dal és az egyesület szinte véletlenszerű, tíz évvel ezelőtti egymásra találását.

Dunaszerdahely különleges zárvány, talán világszerte egyedülálló képződmény a Csallóköz szívében. Bár a húszezres város 124 éve Csehszlovákiához, illetve utóbb Szlovákiához tartozott/tartozik (leszámítva az 1938 és 1945 közötti hét évet, amikor az első bécsi döntést követően visszatért a Felvidék déli, magyarlakta sávja), mihelyt átlépjük a város határát, mintha csak Magyarországra érkeznénk. A főutca neve Fő utca, a legkedveltebb helyi vendéglátóegység neve Budapest Kávéház, az 1904-ben alapított klub, a DAC stadionjával, a MOL Arénával szemközti kiskocsma, amely minden hazai meccs előtt zsúfolásig megtelik, a Tyúkos névre hallgat. Hogy miért? Mert itt jóféle Zlaty Bazant, azaz Aranyfácán elnevezésű csapolt sör kapható. És a fácán az már majdnem tyúk…

Hát itt, ebben a kultuszhelyszínné magasztosult kisvárosban mutatták be szerda este a helyi CINEMAX-ban Tősér Ádám rendező moziját, a DAC Filmet.

Csallóközi zarándokhely 

Dunaszerdahely, a DAC 1904 stadionja sokunk számára zarándokhely. 2007. november elsején jártam először az akkor még messze nem MOL Aréna nevű, tizenhét éve még cseppet sem csilivili stadionban, ahol a DAC a az örök riválist, a pozsonyi Slovant fogadta. Máig nehezen feledhető délutánon a szlovák fanatikusok előre eltervelt provokációja nyomán zavargás tört ki a nézőtéren, és a kommandósok félholtra verték az élete első (és mint utóbb kiderült, utolsó) DAC-meccsére kilátogató tizenéves szerdahelyi srácot, Lengyel Krisztiánt.

Krisztián maradandó sérüléseket szenvedett, sokkal inkább a lelkében, mint a testén (bár egyik fülére meg is süketült), ezért a szerda esti filmbemutatóra sem jött el, pedig hívták.

Második szerdahelyi kirándulásom pár évvel 2007 után volt, amikor az első Felvidék–Székelyföld futballmeccsre látogattam el. Aztán 2019 februárjára felépült a tizenkétezres MOL Aréna, ahová egy évvel korábban, 2018 nyarán, amikor az első Marco Rossi-könyvem anyaggyűjtése közben minden héten kiugrottam a Csallóközbe interjúzni a későbbi szövetségi kapitánnyal és Világi Oszkárral, a klub tulajdonos-elnökével.

A magyarság bástyája

Annak bizony már hat éve, azóta nem jártam erre, de semmi sem változott. A Hotel DAC Bonbon, a klub szállodája, ahol a játékosok laknak, lesz a szállásom egy éjszakára. Ez az a fogadó, ahol annak idején Rossi is lakott DAC-edző korában.

Vele szemben, a Fő utca túlsó oldalán a Villa Rosa, Világi Oszkár pazar étterme, ahol annak idején az interjút készítettem a tulajjal. Aki mellesleg a leggazdagabb felvidéki magyar, a MOL kulcsfigurájának, Hernádi Zsoltnak, a cég elnök-vezérigazgatójának legközelebbi munkatársa.

A film díszbemutatójára én fuvarozom át a rendezőt és az operatőrt, Gajdics Dávidot a Bonbonból a CINEMAX-ba, ahol már gyülekezik a tömeg.

A film egyszersmind mementó is, a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Bíró Tamásra, a DAC helyszíni műsorközlőjére emlékeznek az alkotók a mozival.

Az első snitt máris sokkolja a nézőt, in medias res indít a rendező. Ott vagyunk a MOL Aréna nézőterén, frenetikus hangulatban. Azonnal átérezzük, ha eddig nem tudtuk volna, mit is jelent a felvidéki magyarságnak ez a klub.

Röviden: mindent.

Kicsit bővebben, ahogy ez a filmben is elhangzik kissé pátoszosan: a DAC a létszámában egyre fogyatkozó, de mégis elpusztíthatatlan szlovákiai magyar közösség identitásbástyája.

(…)

A teljes cikk ITT olvasható!

Kiemelt kép: Cséfalvay Á. András / fcdac.sk