Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda fia, Bíró-Keleti Rafael felidézte, miként teltek édesanyja utolsó hetei, napjai.
„Nem kellenek a kavicsok és a kövek! Anyám rajongásig szerette a virágokat, úgy hogy ezzel legyen tele a sírja! Biztos vagyok benne, hogy ő is így akarná!” Bíró-Keleti Rafael hangja ellentmondást nem tűrően hasított a levegőbe, miközben édesanyja január 9-i temetését szervezte az Október 6. utcai lakásban a különböző intézmények vezetőivel és a családtagokkal.
Mint ismeretes, néhány napja 103 évesen elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója.
Bíró-Keleti Rafael édesanyja lakásában idézte fel, miként is teltek az utolsó napok. Miután elintézett jó néhány telefont, egyfolytában mesélt – Keleti Ágnesről, az édesanyjáról.
„Elnézést, hogy így megvárakoztattam, csak rengetegen hívnak: Izraeltől Ausztrálián át Amerikáig. Képzelje, van egy lengyel újságíró, aki annyira tisztelte anyukámat, hogy január 9-én busszal eljön Budapestre, majd a 18 órás út után, közvetlenül a temetést követően már megy is haza – mondanom sem kell, újra autóbusszal.
Folyamatosan árad felénk a szeretet, és ez hihetetlenül jó érzés.
A Covid-időszak alatt rengeteg baráttal megszakadt a kapcsolat, de miután az élet visszatért a régi kerékvágásba, sorban jelentkeztek, és jelen voltak az életünkben” – mondta.
„Ez volt édesanyám szobája. Alig telt el néhány nap, hogy elment, így talán érthető: nagyon nem szeretek itt lenni. Még minden rá emlékeztet, minden ugyanúgy van a helyén, mint amikor itt élt velünk. Hogy milyen viszonyban voltunk? Nekem nincs családom, nincsenek gyermekeim, így talán nem kell különösebben indokolnom, hogy mennyire szoros volt a kapcsolatunk. Naponta kétszer jártam fel hozzá: mindig együtt ebédeltünk, majd miután végeztem a napi dolgaimmal, öt óra után szintén feljöttem hozzá. Amikor nem voltam itt, a házvezetőnőktől folyamatosan kérdezte, mikor jön már a fia. Amikor megérkeztem, megnyugodott.
Sokat beszélgettünk, kíváncsi volt arra, mi történik a nagyvilágban. Én vagy a házvezetőnő felolvasta neki a híreket. Több külföldi napilapot is járatunk, és volt, hogy ő nem csak magyarul, hanem angolul vagy héberül szólt hozzá az eseményekhez. Teljesen logikusan tudta összerakni a mondatokat! Most azonban minden megváltozott,
– folytatta Bíró-Keleti Rafael.
„Egészen addig, amíg anyu be nem került a kórházba, tele volt életkedvvel, vidámsággal. Tudom, hogy a karácsony nem zsidó, hanem keresztény ünnep, de azért mi meg szoktuk ünnepelni – mutatta Keleti Ágnes fia.
– Tökéletesen nézett ki! Tele volt vitalitással, egyébként is örült minden ünnepségnek. Szenteste ötkor jöttem fel hozzá. Aranyos, kedves volt, ettünk, beszélgettünk keveset és bár kicsit köhögött, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki 2025 elején elköszön tőlünk.”
„Hihetetlenül szerették őt az emberek! Amikor lementünk sétálni, alig tudtunk néhány métert menni, egyből leszólították az emberek, mindenki közös fotót akart vele csinálni, ő pedig rögtön mosolygott, teljesen megváltozott az arca, és mint egy igazi tornász, egyből pózolni kezdett. Elnézést, hogy kicsit csapongok, de sorban törnek föl az emlékek” – magyarázta Bíró-Keleti Rafael.
„Anyám nagyon szerette a gyerekeket, a kisállatokat. Kedvelte a vidám színű ruhákat, a fekete színtől viszolygott. Az ékszerekért viszont odavolt. Szinte halála napjáig egy igazi dáma volt, szerette, ha a házvezetőnő hosszú ideig fésülte a haját. Élete végéig nagyon szerette a rendet és a tisztaságot is! Andreával mindig együtt takarítottak, együtt húzták át az ágyneműket, aki persze, hagyta, hogy anyám irányítsa őt, és ez mindig nagy élmény volt számára” – fogalmazott Keleti Ágnes fia.
Az év eleje sokkoló volt: bevallom, 20 éve rettegtem ettől a pillanattól, idézte fel Bíró-Keleti Rafael.
„Az egyik barátom, Roli hívott föl, hogy anyám rosszul van, menni kell vele a kórházba. Kicsit nehezen vette a levegőt, de az ápolók adtak neki valami nyugtatót és jobban lett. Másnap benn voltunk nála a kórházban, Tamással, a sajtótitkárral együtt, és amikor meglátott minket, csak annyit mondott, de jó, hogy itt vagytok!
Ezt követően hihetetlenül erősen megszorította a kezem, majd még felolvastam neki, hogy az emberek szerte a világban mennyi üzenetet küldtek neki, és mennyire drukkolnak a felépüléséért.
A következő napon már egyre nehezebben vette a levegőt, és rengeteget aludt, majd másnap reggel hívtak a kórházból, hogy anyu szépen, csendben, megbékélve az itteni világgal, csendesen elaludt. Örökre. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az orvosok részéről – tisztelet a kivételnek – nem sok empátiát tapasztaltam. Amikor a zárójelentésért mentem be a kórházba, szinte nekem kellett súgnom, hogy ilyenkor ilik részvétet nyilvánítani az elhunyt hozzátartozójának. S nem csak azért, mert Keleti Ágnesről, a Nemzet Sportolójáról, az ötszörös olimpiai bajnokról van szó – ezt minden családtag megérdemli” – közölte Bíró-Keleti Rafael.
Borítókép: Keleti Ágnes a Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállítás megnyitóján a Millenáris Parkban 2021. július 20-án
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
