Összeért két rakás. A karácsonyi fények nélkül maradt – az elárusítók mohósága és a vevők laposabb pénztárcája miatt eladatlan – fenyőfáké és az idejekorán szemétre dobott, dísztelenített karácsonyfáké. Csupán annyiban különböznek a parkbéli, piackörnyéki halmok, hogy az előbbiek zöldebbek. Írhatnám azt is, hogy a szabad ég alatt jobbak voltak az életben maradási körülményeik. De hát élettelenek voltak már mindannyian az árusok által kínált állapotukban is. Az eleinte szerencsésebbnek látszókat persze óvón haza vitték, pincében, garázsban, erkélyen bújtatták, hogy aztán örömet szerezzenek velük. Körülállták őket az ünneplő szülők, unokák, nagymamák. Szilárd ágaikon megcsillant a gyertya vagy a csillagszóró, megvilágítva a színes üveggömböket. Ám a szoba melege gyorsan fakította élénkzöldjüket és azok, akik oly gondosan válogatták, díszítették, becézgették a fenyőket, alig várták, hogy kimondhassák az ítéletet. Megfosszák a fákat karácsonyi ruhájuktól, és azokat ily módon lemeztelenítve megszabaduljanak a helybitorló betolakodóktól.

Utcára kerültek hát a méregdrága jegenyék, nordmannok, ezüstök, erdei- és feketefenyők, valamint a csekély melegtűrő képességük miatt már egyre ritkább lucok is. De kínai karácsonyfa egy sem volt közöttük. Pedig azokat – az igazinál olcsóbb műanyagokat – megvennünk sem szabadott volna. Anyaga miatt ártalmasabb a legszúrósabb fenyőnél. Az apró műanyagszemcsék mára már oly mértékben árasztották el környezetünket, hogy nem csak a vizünkben vagy a légzőszervünkben, hanem már az anyatejben, sőt, a méhlepényben is kimutatták jelenlétüket. Pedig ezeket a természetvédők, a magukat a Föld harcos megmentőinek, a növényvilág óvóinak tartó, a klímavédelembe szinte belezöldülő megmondóemberek erőltették ránk. Éppen úgy, mint az utólag károsnak talált ételízesítőket, ízfokozókat, étvágygerjesztő anyagokat.

A városi néphagyományban napjainkra előjogot nyert, hogy Vízkereszt ünnepe nem más, mint a kötelező karácsonyfabontás, azaz a „fenyőkidobás napja”. Sokak állítása szerint ez azért alakulhatott így, mert a szemétszállítók január hatodikától szállítják el a gyűjtőhelyekről a kiszolgált fenyőket. Így aztán egyre többen vannak, akik ezt úgy értelmezik: január 6-án le kell bontani a karácsonyfát…

Olyan ez, mint az Európai Unió klímasemlegességi jövőképe. Az Európa határain túlra kacsingató, széles látókörű zöld politikusok elérték, hogy újabb, elérhetetlen célokért küzdjön az öreg földrész unióba rendeződött 450 millió polgára. Lesz, ami lesz, 2035-tól nem lehet forgalomba állítani olyan gépjárművet, amely széndioxidot kibocsátó motorral működik. 2050-től meg már az utakon sem jár majd ilyen személyautó, kisteherautó vagy motorkerékpár – és pont. Tehát ilyeténképpen lett jogvesztő nap január 6-a a karácsonyfák számára.

Le kell bontani, vagy meg kell enni. Illetve a belga élelmiszerbiztonsági hatóság arra hívja fel a közösségi médiából táplálkozók figyelmét, hogy eszükbe ne jusson elfogyasztani a kiszolgált karácsonyfa tüskéit. Gent város hivatalos honlapján ugyanis megjelent egy receptekkel is ellátott írás a skandinávok karácsonyfa evési szokásairól. A cikk kitér arra is – adta hírül a belga hírügynökség – hogy a tűlevelekből milyen módon készíthető ízesített vaj. A hatóság határozottan állítja, hogy a karácsonyfák nem azt a célt szolgálják, hogy az ünnepek elteltével az élelmezési lánc részévé váljanak. Külön fölhívják a leendő karácsonyfaevők figyelmét arra, hogy hivatalosan nem bizonyított a kiszolgált tűlevelűek emberi vagy állati táplálékként való fölhasználhatósága. Ám miután ismerik a közösségi média „emberformáló” hatását, kitérnek még arra is, hogy a karácsonyfának termesztett fenyőket különféle növényvédő szerekkel kezelik, egyes példányait égésgátló vegyszerrel is lefújják, így ezeknek az anyagoknak az emberi szervezetbe való bekerülése súlyos betegségeket, sőt, halált is okozhat.

A hatóság megnyilvánulása hatásosnak bizonyult. Az írást ugyan nem távolították el Gent város hivatalos oldaláról, de a címét pontosították. Az „Edd meg a karácsonyfádat!” helyett a „Skandinávok megeszik a karácsonyfájukat” címen ismerkedhetnek a flamandok az északi gasztronómia Európában is terjedő fogásaival. Most már csak az a kérdés maradt válasz nélkül, hogy mit kezdjenek kiszolgált fenyőfáikkal Vízkereszt után a vallonok, a belgák, no és a magyarok?

Szerző: NéMA