A magyar titkosszolgálatokat nem érte meglepetésként a szlovák bejelentés.

Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter szombaton a helyi közmédia egyik műsorában bejelentette, olyan tevékenységeket jegyeztek fel, amelyek az ország kritikus infrastruktúráját érintő terrortámadás végrehajtásának lehetséges előkészületeire utalnak.

A szlovák hírszerzés információi szerint nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is létezik egy szervezett csoport, amely a Barátság kőolajvezeték közelében végezhet terepfelmérést egy esetleges terrortámadás kivitelezésével kapcsolatban

– közölte a belügyminiszter, írta meg az Új Szó.

Mint ismert, az utóbbi hónapokban kérdéses volt a kőolajszállítás a Barátság vezetéken keresztül, mert a hírek szerint azt az ukránok el akarták zárni, de a Mol végül szeptemberben megállapodott a szállítókkal és a csővezetéket üzemeltető felekkel is, így a Mol-csoport az Oroszországból érkező érintett kőolajmennyiségek tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a belorusz–ukrán határon veszi át.

A Barátság kőolajvezeték Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát látja el orosz kőolajjal. Oroszországból halad nyugati irányba több mint négyezer kilométeres hosszban. A belarusz Mazir városnál északi és déli ágra szakad. A Belaruszba lépő csővezeték szállítókapacitása évi 70 millió tonna. Ukrajnában, a magyar és a szlovák határ közelében a vezeték két irányba ágazik el. Az egyik Magyarországra halad, a másik Szlovákiába. Ez utóbbin kapja az orosz kőolajat Csehország is. A szlovákiai ágon évi mintegy 20 millió tonna kőolaj halad át.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a magyar titkosszolgálatokat nem érte meglepetésként a szlovák bejelentés, a terrorcselekmények veszélyére utaló adatokat ugyanis a politikától függetlenül, már az ilyen nyilvános közlések előtt megosztják egymással a társszolgálatok.

A szlovák bejelentést sajnos komolyan kellett venni, és a rendelkezésre álló adatok alapján azt vizsgálják, kik ellen, mikor és hol hajthat megelőző intézkedéseket végre a Terrorelhárítási Központ a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével.

– A terrorcselekmények lehetősége esetén közös az érdek, és ez valóban mindent felülír, még a politikai különbözőségeket is, nemcsak Európában, hanem világszinten

– mutatott rá Sas Zoltán, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. A jobbikos politikus megjegyezte: Szlovákia esetében ráadásul jelenleg még a politikai ellenérdekeltség sem áll fenn.

Hozzátette: a szlovákokkal valóban lehetett már a hivatalos bejelentés előtt információcsere, a titkosszolgálatoknak most be kell határolni, hogy van-e saját adat arra vonatkozóan, hogy kik, hol és mit akarnak elkövetni Magyarországon. Ezek után pedig a TEK csírájában fojthatja el az ellenséges szándékokat, már az előkészítő szakaszban.

Sas Zoltán figyelmeztetett arra is, hogy jelenleg sok külföldi is van hazánkban, a migráció és a terrorizmus pedig sajnos kéz a kézben jár az egész világon. És ez nem feltétlenül csak az illegális bevándorlókra lehet igaz, hiszen régi, bevett módszer a hírszerzők, ügynökök beépítése a menekültek közé bizonyos célok érdekében.

A Barátság kőolajvezeték kiemelt besorolású objektum, tehát kiemelt védelemmel rendelkezik, így bízhatunk abban, hogy sikerül is megvédeni – hangsúlyozta.

A terrorfenyegetés nem csupán dezinformáció, és azt komolyan kell venni Horváth József, a katonai és a polgári elhárítás egykori műveleti főigazgató-helyettese szerint is.

A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint is lehetett titkosszolgálati konzultáció Szlovákia szakembereivel, konkrét adatokkal kellett rendelkezni egy ilyen hivatalos bejelentés előtt. A szakember szerint az ilyen esetekben mindig azt kell vizsgálni, kinek lehet érdeke egy ilyen terrorcselekmény és kinek van erre lehetősége és eszköze is.

Horváth József emlékeztetett, ma hazánkba tömegesen be lehet lépni Ukrajna felől és innen tovább is lehet utazni, és ezeket a lehetőségeket a titkosszolgálatok is kihasználhatják. A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte azt is, több olyan érdekelt is lehet, akiknek az a célja, hogy január 20., vagyis Donald Trump amerikai elnöki beiktatása előtt másokat is megpróbáljanak belerángatni az orosz–ukrán háborúba.

Magyar Nemzet

Borítókép: A Barátság II. kőolajvezetéknek a Mol Dunai Finomítójába belépő vezetéke a főelzáró csappal, előtérben emléktábla Százhalombattán
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán