Magyar Péter a baloldali törpepártok rovására erősödik.

A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát; négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi válaszSemmi sem fenyegeti a Fidesz elsőségét a pártversenybentáson.

A Real-PR 93. a kutatásában – amelyet november 25. és 27. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek – azt vizsgálta, hogy a választók melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.

Az eredményeket a biztos szavazók bázisán közölte a Real-PR 93, amely közleményében kifejtette: a biztos szavazók azok a szavazópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték melyik pártra szavaznának vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába.

A kutatás szerint a biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz-KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.

A Tisza Párt a biztosan résztvevők körében 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest, így a Tisza Párt és a kormánypártok között 8 százalékpontnyi a különbség a Fidesz-KDNP javára – mutatnak rá az elemzők, hozzátéve: ez a különbség szignifikáns, meghaladja a hibahatárokat.

A Real-PR 93 kutatói szerint a Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kis pártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék.

A Tisza Párt lendületvesztése mögött ugyanakkor az elmúlt időszakban nyilvánosságra került hangfelvételek hatása is valószínűsíthető – fogalmaz az elemzés.

A felmérés szerint a Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében, ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el – írták.

A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest – áll a közleményben.

MTI

Borítókép: Vezet a pártversenyben a Fidesz
Forrás: Facebook/Kocsis Máté