Az év végét is adományozással zárja a Pro Filii Alapítvány, amely az idén is csaknem 1 milliárd forintot – ebből legutóbb több mint 250 milliót – fordított pályázati keretek között adományozásra – közölte a Mészáros Csoport Kommunikációs igazgatósága.
Kiemelték, hogy a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezethez a 2024-es utolsó negyedéves ciklus alatt beérkezett 656 pályázat közel 3,5 milliárd forint összértékű támogatásigénylést nyújtott be. Az alapítvány kuratóriuma végül 49 magánszemély és 28 nonprofit szervezet részére szavazott meg finanszírozási hozzájárulást.
A Pro Filii Alapítvány egész évben „az önzetlen támogatás nemes missziójával” próbálja elérni, hogy a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulók mihamarabb segítséget kapjanak. Éppen ezért idén is még karácsony előtt döntés született az utolsó negyedévre beérkezett kérelmek sorsáról.
A bírálóbizottság javaslatára a kuratórium végül a 220 magánszemély közül 49-nek csaknem 122 millió forintos, a 436 nonprofit szervezet pályázatából pedig 28 számára mintegy 133 milliós támogatásról döntött.
A közleményben idézték Várkonyi Andreát, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki elmondta: az utolsó negyedéves ciklusra beérkezett pályázatok értékelése során rengeteg megható történettel találkoztak, ezért igyekeztek a rendelkezésükre álló pénzügyi forrásokból minél több családon, gyermeken segíteni.
Összesen 77 magánszemélyt és civil szervezetet tudtak támogatni; többek között a koraszülöttek ellátását, mentőszolgálatokat, valamint fejlődési rendellenességgel világra jött gyermekeket, köztük egy Duchenne-féle izomdisztófiában szenvedő ikerpárt, de agydaganattal küzdő felnőtt immunterápiáját is. Az alapítvány továbbra is elkötelezett abban, hogy ne hagyja magára a nehéz helyzetben élőket és bátorítsa a közösségi összefogást – jelentette ki az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Arra is kitértek, hogy a szervezet jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően javulhat több, születéskor agyvérzést szenvedett csecsemő, ALS-ben szenvedő felnőtt, egy Bohring-Opitz szindrómás, valamint egy cerebelláris ataxia miatt hypoton izomzatú gyermek egészségügyi állapota is.
Az Otthonban Élő Idősekért és Demens Betegekért Alapítvány nyugdíjasok, valamint fogyatékossággal élők kezeléséhez szükséges gyógyászati segédeszközöket, a Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány pedig látássérültek által használt olvasógépeket szerezhet be. A korábbi évekhez hasonlóan kulturális, sport- és érték-, illetve esélyteremtési célú kérelmek is kapnak támogatást.
Többek között elindulhat egy 15 esztendős autista sakkozó tehetséggondozási programja, valamint egy hátrányos helyzetű fiatalok integrációját segítő néphagyományőrző projekt. De az adományozási összegek által gyorsulhat fel két élvonalbeli sportoló teljes körű rehabilitációja is.
MTI
Címlapkép: Illusztráció: Bicske, 2023. december 11.
Dolgozók ajándékokat csomagolnak a Vivien Víz Kft. bicskei telephelyén 2023. december 11-én. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány jóvoltából minden eddiginél nagyobb ünnepi élelmiszeradományt kapnak a rászorulók.
MTI/Szigetváry Zsolt