Csütörtökön tartották az Európai Tanács Ukrajnával foglalkozó rendkívüli ülését, ahol az uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről folytattak megbeszélést Brüsszelben.
Az egynaposra tervezett találkozón a tagországok állam-, illetve kormányfői mindenekelőtt meghallgatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki számot adott Oroszország Ukrajna elleni háborújának fejleményeiről.
A Fidesz Facebook-oldalára került ki Orbán Viktor nyilatkozata, amely szerint meghallgatták Brüsszelben Ukrajna elnökét, és utána többen is kérdéseket tettek föl, amelyekkel próbálták megérteni, hogy mi is a helyzet a frontvonalon, és mi a helyzet az ukrán elnök fejében, mit gondol a jövőről?
Azt tudom mondani, hogy a frontvonalon a helyzet változatlan, tehát folynak a harcok”
– közölte Orbán Viktor, majd azzal folytatta: az amerikaiak világossá tették, hogy ők a támogatás mértékét jelentősen lecsökkentik, sőt bizonyos területeken megállították, és most azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy akkor folytassa-e Ukrajna immáron kizárólagos európai támogatással a háborút.
„És az európai vezetők többsége abba az irányba érvel, hogy ezt a háborút folytatni kell. Ukrajnának a háborút folytatni kell, úgyhogy Európa nemcsak az eddigi terhet vállalja, hanem átvállalja az eddigi Amerika által fizetett pénzügyi és katonai terheket is” – jegyezte meg.
Ez körvonalazódik, de ma este 7 óra körül ismét visszatérünk erre a témára, mert most megkezdjük a tárgyalásokat a jövendőbeli európai biztonsági rendszerről, és este pedig visszatérünk és folytatjuk a megbeszélést Ukrajna jövőjéről”
– zárta a miniszterelnök.
Forrás: MTI, Mandiner
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor