Szombat délután 15 órára tüntetést hirdetett a Civil Összefogás Fórum az Európai Bizottság képviselete elé, hogy a magyarok közösen demonstráljanak Kollár Kinga Tisza párti politikus által elmondott, botrányt kiváltó kijelentés ellen. Az eseményen Apáti Bence, Menczer Tamás, Bayer Zsolt és Gulyás Gergely is felszólalt.
A tüntetés Apáti Bence beszédével kezdődött, aki a Nemzeti Ellenállás képviselőjeként szólalt fel. Apáti beszédében azt a kérdést tette fel, hogy egy magyar EP-képviselő miért tesz ilyet? Mint mondta, Kollár Kinga büszke arra, hogy ötven kórház felújítását szabotálták. A Tisza Párt eközben járja a kórházakat, és számon kéri a kormányt.
„Utoljára ilyen szintű gátlástalansággal akkor álltak szemben a magyarok, amikor nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde”
– jelentette ki.
A publicista arról is beszélt, hogy „nekünk a hazaárulók közül is a legrosszabb jutott”. Elmondása szerint a Tisza Párt politikusai most ezt kapták utasításként Manfred Webertől, az Európai Néppártól. Ha rajtuk múlik, Ukrajna az unióban lesz, a magyar katonák pedig Ukrajnában. Hangsúlyozta, hogy az uniós politikusok nem értik a magyarokat, mivel ilyen zsarolásokkal nem lehet rákényszeríteni őket arra, amit nem akarnak. Apáti Bence leszögezte, hogy a magyar olyan, hogy minél erősebben nyomják, annál erősebben vág vissza.
„Azt akarják, hogy vegyünk részt a háborúban és engedjük be a szivárványos lobbit. Ezért lehet szépen elmenni a balettba ugrálni Brüsszelben vagy bárhova. Ha azt hiszitek, hogy ennyivel megúsztátok, rossz hírem van a számotokra: a Nemzeti Ellenállás Mozgalom nem fogja annyiban hagyni ezt a hazaárulást, hamarosan újra találkozunk”
– mondta Apáti Bence.

Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is színpadra lépett. A politikus hangsúlyozta, hogy meg fogják védeni az országot a hazaárulóktól.
„Vége van, kicsi”
– mondta el a már szállóigévé vált mondatát zárásképp a kommunikációs igazgató.
Bayer Zsolt felszólalását azzal kezdte, ismét itt vagyunk az EB budapesti képviseleténél, kérdés, hogy miért itt? „Ha 1848-at írnánk, azt mondhatnánk, mert itt laknak Haynauék. De most Brüsszel a mi 1848-as Bécsünk, az EB a helytartó tanácsunk. Akik odabent vannak, Brüsszelből kapják a fizetésüket, és tiszta a helyzet, tudjuk, értjük.
Ám 48-ban nem nagyon volt olyan magyar, aki a helytartótanáccsal tartott volna. Ma más a helyzet. Fizetett ügynökeik vannak”
– mondta.
Ezt követően arról beszélt, hogy a Tisza Párt képviselői Brüsszelből kapják a fizetésüket, Brüsszel érdekeit képviselik és Brüsszel feladatait hajtják végre. „Brüsszel Péter, aki kevés híján havi 5 millió forintos fizetésért vállalta, hogy ügynök lesz” – hangsúlyozta Bayer Zsolt, majd Kollár Kinga felszólalását idézte. A tömeg ezen a ponton félbeszakította: „Hazaáruló! Hazaáruló” – skandálták a résztvevők. Bayer Zsolt szerint egyetlen feladat van: eltüntetni az ügynököket a közéletből.
„A brüsszeli ügynökök takarodjanak”
– fejezte be beszédét Bayer Zsolt.

A publicista beszéde után Wellor legújabb szerzeményét játszották le a tüntetésen. A jobboldali netzenész baloldali politikusokról szóló dalokat készít a mesterséges intelligencia segítségével.
Ezt követően lépett színpadra az esemény főszónoka, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető egy kérdéssel kezdte a beszédét: „Miért vagyunk itt ennyien”?
„Mert szeretnénk nemet mondani arra a politikára, amelynek egyértelmű és kimondott célja, hogy ártson Magyarországnak. Nem a magyar kormánynak, hanem a magyar embereknek. Ez nem jobb- vagy baloldal kérdése, nem ideológiai viták tárgya. Ennek belátásához egy kis jó érzés és minimális emberi tisztesség elegendő”
– válaszolt Gulyás Gergely.

A miniszter úgy véli, hogy a Tisza Párt európai parlamenti képviselői azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyarok szegényebbek legyenek. Erről saját maguk szolgáltattak megdönthetetlen bizonyítékot. A Tisza Párt úgy gondolja, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik. Gulyás Gergely is hangsúlyozta, hogy ez volt Magyar Péterék őszödi beszéde.
„Azt hittük, Őszöd a Balatonon van, de kiderült, hogy a Tiszánál”
– jelentette ki a hallgatóság nagy derűségére.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy Magyar Péter azért választott saját bevallása szerint is agyhalottakat és Soros-ügynököket a Tisza Pártba, hogy az agyhalottak gondolkodás nélkül, a Soros-ügynökök pedig szívből kövessék őt a hazaárulásba. Úgy gondolja, nem számít nekik se Isten, se család, se haza, csak a hatalom, és bármikor kárt okoznak a magyar emberekkel, ha ezzel akár csak egy arasznyival is közelebb kerülnek a hatalomhoz.
„Céljuk világos: Magyarország legyen szegényebb, ők pedig legyenek hatalmon”
– véli Gulyás Gergely. A Fidesz eddig is feltételezte, hogy a magyar érdekek nem érdeklik a Tisza Pártot. Szerinte ezt mutatja azt is, hogy Magyar Péterék csatlakoztak az Európai Néppárthoz, továbbá az is, hogy támogatják Ukrajnát.
A fontosabb kérdés azonban az, hogy Brüsszel miért teszi, amit tesz?
„Ez is egyértelmű most már: az illegális migrációt megállító, a háború helyett a béke pártján álló, az azonnali ukrán uniós csatlakozást elutasító magyar kormány helyén Brüsszel egy másikat akar látni Budapesten. Olyat, aki bármikor szembemegy a magyar érdekkel, ha Brüsszel úgy kívánja”
– mondta Gulyás Gergely.
A miniszter szerint világos: ki lehetne erre alkalmasabb, mint az a Magyra Péter, aki éppúgy dolgozott már Mészáros Lőrincnek, mint most Manfred Webernek? Aki három éve táncot lejtve ünnepelte a Fidesz-központban a kormánypártok győzelmét, hogy másfél évre rá saját ellenzéki politikai vállalkozásba kezdjen. Aki fogható, mert Brüsszel kegyétől függ, hogy meddig van mentelmi joga. Aki csak azt nem árulta el, akivel még soha nem találkozott.
Végezetül arról beszélt, hogy Brüsszelnek a legfontosabb partner a legnagyobb áruló, aki garantáltan mindenre kapható.

„Ennél jobbat Brüsszel álmodni sem tudott magának, de ez itt Budapest és nem Brüsszel, Magyarország és nem az Európai Unió. Ez egy szuverén ország és nem az Európai Egyesült Államok egyik tartománya. Itt a magyar emberek döntenek, akikben semmi közös nincs Brüsszel Péterékkel, mert van hazájuk és szeretik is azt”
– zárta a beszédét Gulyás Gergely.
A Himnusz közös eléneklése után befejeződött a Millenárison a Tisza párt elleni tüntetés, a tömeg hazaindult.
Az eseményt itt tudják visszanézni:
Forrás: hirado.hu, Magyar Nemzet
Címlapkép:



