XIV. Leó pápa szerint a békés és harmonikus társadalom alapja: a család

Szerző: civilek.info

HITÉLET

XIV. leó pápa

Az elmúlt két hétben XIV. Leó pápa bemutatkozott a világnak. Ez idő alatt világossá vált, hogy a római katolikus egyház feje számos tekintetben követi elődje, Ferenc pápa társadalmi tanításait: a béke melletti kiállást, a periférián élők támogatását, az emberi jogok védelmét, illetve az igazságosság képviseletét.

Egyértelmű továbbá, hogy a társadalmi problémák megoldásához szükséges eszköztárban is lesznek folytonosságok a két pápa között, úgymint a szinodalitás, a dialógus, a „hidak építése”, valamint reflexió az új technológiákra, többek között a mesterséges intelligenciára.

A rövid távú folytonosságon túl értelemszerűen merül fel a névelőd, XIII. Leó is, akire már többször utalt a jelenlegi egyházfő. Május 10-én, két nappal megválasztása után kijelentette:

„Névválasztásomnak több oka is van, de elsősorban az, hogy XIII. Leó pápa a Rerum novarum kezdetű történelmi enciklikájával a szociális kérdéssel foglalkozott az első nagy ipari forradalom összefüggésében; az Egyház pedig ma mindenkinek felajánlja az ő szociális tanításának örökségét, hogy válaszoljon az újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia jelentette fejlődésre, melyek új kihívásokat állítanak elénk az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelmét illetően.”

Május 16-án a diplomatáknak szóló beszédében újból előkerült az első szociális enciklika, és az egyenlőtlenség és igazságtalanság felszámolásának követelménye, azonban már konkrétan utal az országok politikai vezetőinek megbízatására: „A kormányzás felelősségét viselőknek a feladata, hogy harmonikus és békés civil társadalmakat építsenek. Ezt mindenekelőtt azzal lehet megtenni, hogy a férfi és a nő stabil szövetségén alapuló családba fektetünk be, »mely bár kicsi, mégis valódi, minden civil társadalmat megelőző társas közösség«.” XIV. Leó tehát tartja magát a katolikus értelmezéshez a család „természetét” illetően, amely számos irányból kérdőjeleződik meg. Ráadásul észleli, hogy

a család egy olyan – az egyén és a társadalom közötti, sajátos dinamikákkal rendelkező – közösség, amely a megfelelő körülmények között hatékonyan képes a közjót előmozdítani.

Ettől még, a (poszt)modern világ jelenségei hatnak a társadalomra: a rohanó életmód okozta figyelmetlenség többek között a családban is megjelenik, s ez magányhoz vezethet – jelenti ki XIV. Leó. S bár ez esetben konkrétan nem utal a családokra, könnyen feltételezhető, hogy az általa kihangsúlyozott „elszabaduló kapcsolati modellek” okozta elszigeteltség csökkentésében teret engedne a családoknak. Röviden, XIV. Leó a családok jelentőségének súlyát érzékeli a „polikrízis” megoldásában és üzeneteiből kiolvasható,

hogy a családok válságának megoldása hozzájárul a társadalmi válságok megoldásához.

Természetesen – tudatosan képviselve a legszélesebben értett katolicizmust – XIV. Leó utal az emberiség családjára is. A diplomatákkal a családiasság légkörét kívánja megteremteni, ugyanis a „diplomáciai közösség a népek egész családját képviseli”. Ebben a formában, beszédét lezáró áldása tekinthető a népek egész családja feletti áldásnak.

Reméljük, hogy a pápa helyesen látja, hogy van igény a hiteles apaság és anyaság iránt, s ez az egészséges családok kialakulásához s azon keresztül a társadalom jólétéhez vezet.

Forrás: Darabos Ádámnak, az Axioma Központ kutatójának jegyzete / hirado.hu

Fotó: Vatican News / Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004