Örömmel nyilvánítanának véleményt a Voks 2025-ön az elszakított magyarok

Szerző: civilek.info

OLVASÓI LEVELEK

Egy kedves olvasónktól kaptuk az alábbi levelet, melyet változtatás nélkül teszünk közzé:

Én világéletemben elszakított magyar voltam, akkor is, amikor lerománozott a kommunista utódpárt, akkor is, amikor ezért fizikai atrocitás ért, akkor is, amikor hátrányom származott belőle.

Amint lehetőség adódott, éltem a jogommal, hogy magyar állampolgár legyek. Nem azért, mert hasznot reméltem volna ettől, hanem azért, mert a magyar állam végre elismerte azt, ami mindig is nyilvánvaló volt, de a kommunisták, az idegenszívűek tudatosan és szánt szándékkal megtagadtak. Elszakított magyar vagyok akkor is, amikor a sovinizmus újból teret nyert a magyar területeket birtokló Romániában és elszakított magyar leszek minden körülmények között, jóban-rosszban. Kivéve persze, ha szerencsésebb történelmi fejlődést vesz ez a sokat szenvedett nemzet és látni fogom az elképzelhetetlent.

Természetesen a magyar állampolgárságnak, mint szerzett jognak büszke tulajdonosaként mindig személyesen mentem el leadni a szavazatomat a gúnyhatáron túlra, nem leveleket küldtem, mert számomra ünnepnap az, amikor a magyar állampolgári jogommal élhetek.

Ezt soha nem érthetik meg azok a magyar testvéreim, akik ezt a jogot örökségbe kapták és kívánom, hogy soha ne is kelljen megérteniük.

Nemzeti konzultációkon, népszavazáson is mindig örömmel nyilvánítottam véleményt, kivéve a legutóbbi nemzeti konzultáción, mert akkor kifejezetten belföldi gazdasági kérdésekről kellett véleményt formálni, amelyek engem, sajnos, nem érintenek, így nem akartam belekontárkodni olyan kifejezetten gazdasági kérdésekbe, amelyeknek átlátásához a megmaradt(?) Magyarország határain belül kellene tartósan életvitelszerűen tartózkodni.

Azt nem értem – és bár támogatom a kormányt, erre azért választ várnék –, hogy a véleménynyilvánító népszavazáson Ukrajna EU-tagsága kapcsán miért nem áll jogomban részt venni?

Hiszen, ahogy én nem tudom, nem tudhatom a magyar belföldi gazdasági kérdéseket úgy átlátni, mint belföldi testvéreim, a trianoni utódállamok kapcsán legalább annyira informált vagyok, s talán jobban is, mint belföldi testvéreim, ugyanis nekem mindennapi tapasztalataim vannak a trianoni utódállamokról. Miért nem áll jogomban véleményt nyilvánítani ezen a szavazáson, ahol – nem titok – Ukrajna EU-tagsága ellen szavaznék? Hiszen Románia EU-tag és így engem semmivel, de semmivel nem érint kevésbé a kérdés, mint a magyar lakcímmel rendelkező testvéreimet. És bizony nemcsak azért küldöm ezt a kérdést, mert én személy szerint véleményt szeretnék nyilvánítani, hanem környezetemben még vannak mások is, akik pontosan ugyanolyan értetlenül állnak a helyzet kapcsán, mint én.

Továbbá: azt hiszem, hogy a leginkább mérvadó vélemény a kárpátaljai magyaroké volna. Nekik húsba vágó kérdés, sokkal inkább, mint ennek a szétszakított nemzetnek bármely más tagja számára.

Persze tudom, hogy Ukrajna nem tagja az uniónak és így Kárpátalja sem, de azok a magyarok, akik felvették a magyar állampolgárságot Kárpátalján egyáltalán nem kevésbé uniós állampolgárok, mint én vagy önök.

Miért van az, hogy azok a kárpátaljai magyarok, akiket soha a büdös életben nem kérdeztek meg arról, hogy szeretnének-e Ukrajnához tartozni, vagy háborút Oroszországgal, de még elnököt sem választhatnak (hiszen továbbra is ott pöffeszkedik a lejárt szavatosságú zongoramester), nem szavazhatnak arról, hogy Ukrajna tárgyaljon-e Oroszországgal és milyen feltételek mellett, sőt, egyre inkább fenyegeti őket az ukrán sovinizmus és a katonai behívó, miért nem kíváncsi az ők véleményükre sem az illetékes szerv, amely kiírta a véleménynyilvánító szavazást?

A kérdésem a legkevésbé sem ellenséges a kormánnyal, amelynek támogatója vagyok. De őszinte ember vagyok és nem titkolom, hogy a mellett a tény mellett, hogy az elszakított magyaroknak nem osztottak ebben a kérdésben lapot, és különösen a kárpátaljai magyarok kapcsán, értetlenül állok.

Üdvözlettel,
Lajos Árpád

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004