Az Alaptörvény világosan kimondja, hogy a tulajdon szentsége és a jogbiztonság olyan alapvető érték, amelyet nem lehet politikai bosszúhadjárat kedvéért feladni.
A baloldal, az újbaloldal és a posztnyilasok egyik kedvenc toposza a nemzeti nagytőkésekkel kapcsolatos aggályok folyamatos megfogalmazása. Egyik alapvető kiindulópontjuk, hogy az említett, a posztkommunista gazdasági rezsimet részben leváltó és a külföldi érdekcsoportokat törvényes módon kiszorító nemzeti burzsoázia nem támogathat vagy indíthat el olyan gazdasági és kulturális fejlesztési projekteket, amelyek ellensúlyozni képesek a kedvezőtlen hatású társadalmi-gazdasági folyamatokat. Pedig ennek pont az ellenkezőjét látjuk. És ez hosszú távon a nemzetmegmaradás egyik alappillére, amit a polgári kormányok is felismertek, így 2010 óta az Orbán-adminisztráció kiemelt prioritásként kezeli a vállalkozók ösztönzését és hatékony támogatását, ennek eredményeképp a nemzetstratégiai szektorokban jelentősen javult a magyar tulajdon aránya. „Aki értelmes fejlesztési programmal érkezik, az kap támogatást.” Ezzel szemben, a 2010 előtti baloldali kormányok idején a szocialista elithez tartozó „vörösbárók” gazdagodtak.
A magyar jogrend és az Alaptörvény szigorú garanciákat tartalmaz a tulajdonvédelemre és a jogállami keretek megtartására, ezért az a típusú „elszámoltatás”, amelyet Magyar Péter vizionál a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal révén, egyszerűen nem fér bele a jogállami működésbe.
Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam. Ez azt jelenti, hogy minden állami intézkedésnek, még a politikai elszámoltatásnak is a hatályos jogszabályok keretei között kell maradnia.
A XIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez, valamint a készpénzzel történő fizetéshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár. Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
Az Alaptörvény tehát világosan kimondja, hogy a tulajdon szentsége és a jogbiztonság olyan alapvető érték, amelyet nem lehet politikai bosszúhadjárat kedvéért feladni.
Ahogy a sajtó által is visszatérő jelleggel idézett 11/1992. (III.5.) AB határozat is kimondta: „Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani.” Ezt a Kormány mindig is komolyan vette, ezért működik a vagyonelkobzás törvényes keretek között, ugyanis a Büntető Törvénykönyv 72.-76.§ szakaszai szigorúan szabályozzák, mikor és hogyan lehet elkobzást, vagyonelkobzást alkalmazni, melynek eljárási szabályait a büntetőeljárási törvény tartalmazza.
Mindezek mellett a büntetőjog alapelvei további garanciát jelentenek: a Btk. 2. § kimondja a visszaható hatály tilalmát, vagyis, hogy a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő büntető törvény szerint kell elbírálni. Ezzel összefügg a nullum crimen sine lege elve, mely szerint csak a törvényben meghatározott bűncselekményért lehet büntetőjogi felelősséget megállapítani.
Hasonló elvek figyelhetők meg más európai országokban is. A német büntetőeljárási kódex (Strafprozessordnung – StPO) 6. könyvének 3. része külön fejezetet szentel a vagyonelkobzásnak. A StPO 435. § (4) bekezdése kimondja, hogy az általános büntetőeljárási szabályok alkalmazhatók a kizárólag vagyonelkobzást célzó nyomozásokra, ugyanakkor a terhelttel szembeni leplezett eszközök használata szigorú korlátok között történhet. A német rendszer tehát kizárólag a bűncselekményből származó vagyon elvonására fókuszál, különösen a szervezett bűnözés és korrupció elleni fellépés során.
Ezzel párhuzamosan Spanyolországban a 2014/42/EU irányelv végrehajtása érdekében létrehozták az Oficina de Recuperación y Gestión de Activos nevű Vagyonvisszaszerzési és -kezelési Hivatalt. Ennek működését a spanyol büntetőeljárási kódex 367. cikke szabályozza, és kifejezetten a bűncselekményből származó vagyon felkutatására, kezelésére és elkobzására specializálódott. A hivatal hatékonyan alkalmazható határokon átnyúló ügyekben is, ugyanakkor kizárólag a bűncselekményhez köthető vagyont érinti, jogállami garanciákkal körülbástyázva.
Lengyelországban viszont egyesek szerint aggályosnak tekinthető gyakorlatnak adtak teret, 2023-ban fogadták el az úgynevezett lex Tusk törvényt, amely egy különleges vizsgálóbizottságot hozott létre az „orosz befolyás” kivizsgálására, de valójában politikai elszámoltatásra adhatott volna lehetőséget.
A bizottság visszamenőleges hatállyal is dönthetett volna közéleti szereplők eltiltásáról és vagyonosodási ügyeik vizsgálatáról Ezt követően a közvélemény tüntetésekkel reagált a történtekre. Ez a példa jól mutatja, hogy egy politikai célú „elszámoltatás” könnyen a jogállam határain kívülre kerülhet.
Mindezek alapján világosan látható, hogy a jogállami keretek között megvalósuló elszámoltathatóság kizárólag bűncselekményhez köthető, bizonyított jogsértések esetén, a hatályos jogszabályok és eljárási garanciák szigorú betartásával történhet.
A magyar Alaptörvény és a Btk. alapelvei – így a visszaható hatály tilalma és a nullum crimen sine lege – olyan biztosítékot jelentenek, amely megakadályozza, hogy politikai indíttatású, visszamenőleges vagyonelvonások rombolják a jogbiztonságot. A német és spanyol példák is azt mutatják, hogy az európai gyakorlat a bűncselekményből származó vagyon elvonására korlátozódik, míg a lengyel „lex Tusk” tapasztalata éppen arra figyelmeztet: a politikai célú elszámoltatás a jogállam alapelveinek feladásához vezethet. Éppen ezért a jogállami garanciák sértetlensége elsődleges, még akkor is, ha ez politikailag kényelmetlennek tűnhet.
Minden ország érdeke, hogy rendelkezzen „unikornisokkal” (legalább 1 milliárd dolláros értéket elérő startup), valamint legyenek olyan patrióta nagytőkései (milliárdos nagyvállalatokat tulajdonló, nemzeti érzelmű vállalkozók), akik a nyilvánvaló profitorientáltság mellett a hazájuk érdekét is szem előtt tartva, elsősorban velük azonos nemzetiségűeket foglalkoztatnak, a nyereségükből a saját országukban fektetnek be, növelve a hazai munkahelyek számát és a hozzáadott érték-termelést, illetve az adót a saját országuk államkasszájába fizetik be, ezzel hozzájárulva az adott államban élő emberek életkörülményeinek javításához.
Az országoknak szükségük van tehát nagyvállalatokra, azonban azok az államok, amelyek nem rendelkeznek nemzeti nagytőkés vállalkozókkal, ezt az „űrt” kénytelenek multinacionális cégekkel kitölteni (illetve gyakran, ahogy a magyarországi baloldalnál is láttuk, ezt önként teszik), amelyek a profitot kiviszik az országból, és nem áll érdekükben egyetlen nemzet jólétéhez sem hozzájárulni, ahogy a globalista politikusokat a szuverénekkel szemben, ezen cégeket is kizárólag az anyagi haszonszerzés hajtja.
Már a rendszerváltást követően fontos lett volna a nemzeti tőkésosztály felépítése: a gazdasági nehézségek és a munkanélküliség leküzdése, a hatékony társadalmi-gazdasági fejlődés elősegítése, a szegénység és a radikalizálódás megelőzése érdekében a jobb helyzetben lévő polgárok ösztönzése, hogy vállaljanak közvetlen szerepet a növekvő nemzetgazdasági kihívások kezelésében.
