„Amiért a harang szól” – Nándorfehérvár 1456 üzenete ma is él

Szerző: civilek.info

CIVIL, OLVASÓI LEVELEK

AMIÉRT A HARAG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456

Az idei évben is megemlékezést tartottak az1456-os nándorfehérvári győzelem emlékének. Július 20-án a Hősök terén és a Zuglói Páduai Szent Antal templomban tartott események egyszerre idézték fel a történelmi múlt dicsőségét és erősítették meg a közösségi összetartozás jelenkori érzését. Bár voltak váratlan pillanatok, a harangszó, a felröppenő galambok, a lovas zarándokok és a mély gondolatokat közvetítő előadások mind hozzájárultak az ünnep emelkedettségéhez. Zene, képzőművészet, hit és hagyományőrzés találkozott ezen a napon, hogy együtt tisztelegjünk a hősi helytállás emléke előtt. A program sokszínűsége és mélysége valóban maradandó élményt nyújtott minden résztvevőnek.

AMIÉRT A HARAG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456 2

Az eseményről egy kedves olvasónk osztott meg részleteket:

A program vasárnap délelőtt

„Egy kis csalódás ért bennünket, mert Bán János úr nem mondott az egybegyűlteknek pezsdítő szavakat. Ugyanakkor Bálint Lajos a Hollóének Hungarica középkori együttes vezetője duda-szavával remekül megalapozta az ünnepi hangulatot.

Bár a postagalamb szövetség elnöke nem röppent közénk, de „földi helytartója” beavatott bennünket a galambászat szépségeibe, hogy a szövetség több mint 3000 tagot számlál. Megtudtuk azt is, hogy Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja két kategóriában is elsőként végzett, és az olimpiai díjkiosztón 2 aranyérmet is átvehetett Hollandiában 2024-ben.

Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület mintegy 20 tagja korhű ruhába öltözve mutatta be a 16. századi török hódoltság korát. Nagyszerű élményben volt részünk, a kicsik és a nagyok „élethűen” harcoltak.

Élmény volt hallgatni és megszemlélni Berecz András „Szívverés a magasban” című minitárlatát, a képeihez fűzött gondolatait, hogy a harangok hangjai örömben és bánatban, békében és veszedelemben is együtt rezdülnek, határokon átívelve találnak utat egy egész nemzet szívéhez.

Dévai Nagy Kamilla és a Krónikás Zenede diákjai már számtalanszor szebbnél szebb, mély tartalmú dallal örvendeztetettek meg bennünket. Különösen kedves volt a kisfiú – sajnos a nevét nem jegyeztem meg – előadása szép, tiszta énekhangja.

A Hungarikum Bizottság tagjától többek között azt is megtudtuk, hogy az első harangszót a Magyar Rádióban 1928. április 1-én, a Budapesti Egyetemi Templomból közvetítették.

A sok évtizedes múlttal rendelkező énekkarok közös fellépése nagyszerű élményt jelentettek. A karvezető szólója a téren sétáló turistákat is megállásra – hallgatásra – késztette.

Schulek Ágoston 2010. július 22-i itt a Hősök terén elmondott beszédét felidézni megható volt.

A Zugló önkormányzat képviselőjének szavai között fel lehetett fedezni a Hunyadiak és az aktuál politikai helyzet hasonlóságait.

A Bálint Lajos „vezetésével” térre vonuló lovas zarándokok – amint megtudtuk – még szombat este útra keltek, hogy gyönyörködhessünk bennük. Bepillantást nyertünk Chemez Farkas életfilozófiájába. Megtudtuk, hogy néprajzkutató, fa-, csont- és szarufaragó művész rendszeres lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által Istent és a Hazát szolgálja. Hiszi, hogy a magyarság Istenes nép, amely az égiekhez való kötődés nélkül meghasonlik önmagával, ha azonban helyrehozzuk kapcsolatunkat a Teremtővel, rendeződni fog körülöttünk minden.

Bárány Béla atya az egymás szeretetének fontosságára irányítva a figyelmet áldotta meg a megemlékezőket.

Felemelő pillanat volt a felzúgó harangszó mellett a 150 galamb felreppenése, „szabadulása” a szállítójátműből.

Ünnepi pillanat volt a koszorúk elhelyezése.

AMIÉRT A HARAG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456 2

A program vasárnap délután

A templom előtti téren nagy meglepetésre Bálint Lajos a Hollóének Hungarica együttes vezetője középkori dudaszóval várta a szentmisére és megemlékezésre érkezőket.

Szinte tele volt a templom amikor a plébános atya a négy ministránssal a szentélybe vonult. A misét az egyik kórházi kezelés alatt álló hívő mielőbbi felgyógyulásáért ajánlotta.

A szentmise után kezdetét vette a NÁNDORFEHÉRVÁRI ÜTKÖZETRE emlékező ünnepség.

A kivetítőről Wágner Sándor 1859-ben készült alkotása sajnos lemaradt, de azért a délelőtti program során már megismert zászlóvivők a történelmi zászlókkal bevonultak.

Bárány Béla atya megemlékező szavai velőig hatottak.

A Magyar Szentek Himnuszát

„Isten, hazánkért térdelünk Elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed. …”

énekelték a megemlékezők.

AMIÉRT A HARAG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456 lomnici
Ifj. Lomnici Zoltán

Dr. ifj. Lomniczi Zoltán szavai a csata lényegére, Kapisztrán Szent János szerepére világított rá.

Prof. Dr. Prokop Mária fiatalokat meghazudtoló energiával magyarázta a történelem viharos évszázadait, felhívva a figyelmet azokra a feladatokra melyek a magyarság fennmaradása érdekében nemzedékünkre várnak.

Mintha hangverseny teremben lettünk volna, áradt felénk a cselló és az elektromos zongora hangja.  Szenvedélyesen, szívvel, lélekkel szólaltatták meg hangszerüket a művészek. Vastapssal „jutalmaztuk” előadásukat. Fantasztikus élmény volt!

Bárány Béla atya imájával, az egymás szeretetére, megbecsülésére, tiszteletére Irányította rá a figyelmet. Gondolatok összecsengenek papi jelmondatával: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem!”

A Magyar takarodó az orgonakarzatról hangzott el miközben a zászlóvivők kivonultak.

Szerző és fotók: Galló Sándor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004