Toró T. Tibor, a romániai magyar közösség egyik legkitartóbb autonómiaharcosa Tusványoson arról beszélt, hogy a hitelesség, a tartalom és a közösségi autonómia gondolata ma aktuálisabb, mint valaha.
Az erdélyi magyar közösség számára továbbra is a közösségi autonómia lehet a legfontosabb jövőkép
– nyomatékosította Toró T. Tibor a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
„Ennek van hagyománya, igény is van rá, és a sikeres európai példák is ezt mutatják. Dél-Tirol például azt bizonyítja, hogy ahol működik az önrendelkezés, ott a közösség gyarapodik” – fejtette ki.
Úgy látja, a mai környezet nem kedvez az autonómia ügyének, de éppen ezért kell újra napirendre tűzni.
A kulcsszó a kormányzatiság. Talán nem frontális parlamenti támadással kell ezt elérni, hanem az önkormányzati jogosítványok kihasználásával, régiós szinten
– vélekedett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke.
Ugyanakkor figyelmeztetett: „Sajnos az elmúlt harminc évben több olyan pillanat volt, amikor nyílt egy ablak, de elszalasztottuk – egyéni vagy csoportérdek miatt, gondoljunk csak Duray Miklós munkásságára. Ezeket a tanulságokat fel kell dolgozni, hogy ha újra adódik lehetőség, felkészülten álljunk elébe.”
Arra a kérdésre, ma milyen tanácsot adna a fiatal erdélyi magyar politikusoknak, hangsúlyozta: „Mi harminc éve a »lövészárokban« tanultuk a politikát, mert nem volt politikai képzés, magunk végeztük el az elméleti munkát és a gyakorlati csatákat is.” Véleménye szerint a mai politika már teljesen más logika mentén zajlik. „A technikai fejlődés leegyszerűsített üzenetei, a »szőnyegbombázás-szerű« kommunikáció és a viták hiánya tőlem idegen. Szerencsére már nem is kell ebben részt vegyek” – mondta az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezető politikusa.
Amit mégis fontosnak tart átadni, az a hitelesség: „Ha nincs mögötte tartalom és hiteles személyiség, akkor hiába a sok pénz, hiába a technológia. Ebből csak az következik, hogy a fiatalok eltávolodnak a politikától – ezt látjuk most.”
A jövő stratégiájáról egyértelműen nyilatkozott:
„Olyan fiatalokra van szükség, akiknek van víziójuk, akik a közélet iránt érdeklődnek. És helyzetet kell teremteni nekik.”
Címlapkép: Facebook / Toró T. Tibor



