Nemzeti függetlenség és demokrácia – foglalta össze a lényeget röviden a rendszerváltoztatás első szabad kormányát megalakító MDF egykori ügyvezető elnöke a Civilek Podcast adásában.
Bíró Zoltán az irodalomtudomány kandidátusa, egykori főiskolai tanár, folyóirat főszerkesztő és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár alapító főigazgatója annak ellenére politikusi pályáját tartja életműve legfontosabb területének, hogy mára belátta: a nemzeti függetlenség kivívása szinte lehetetlen. Nagyra becsüli a jelenlegi kormányfő, Orbán Viktor ez irányú erőfeszítéseit, de tényként fogalmazza meg, hogy a keleti, adminisztratív hatalmi fogságból kiszabadulva a nyugati pénzvilág béklyójába keveredtünk.
Viszont figyelmeztet, hogy csalódni fognak itthon és külföldön is mindazok, akik a jövő évi választástól rendszerváltozást remélnek.
A beszélgetést itt lehet megnézni:
Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter



