Norris nyerte a Magyar Nagydíjat

Szerző: civilek.info

SPORT

NORRIS, Lando

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

A 25 éves pilótának ez pályafutása kilencedik és az idei ötödik futamgyőzelme, amellyel kilenc pontra csökkentette a hátrányát az összetettben éllovas és a Hungaroringen másodikként célba érő csapattársával, az ausztrál Oscar Piastrival szemben.

A 70 körös mogyoródi futamot George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárta a harmadik helyen, míg a pole pozícióból rajtoló monacói Charles Leclerc negyedik lett a Ferrarival.

A világbajnokság a nyári szünetet követően augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a hollandiai Zandvoortban.

MTI

Címlapkép:
Lando Norris, a McLaren brit versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2025. augusztus 3-án.
MTI/Bodnár Boglárka

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004