Rászoruló gyerekek iskolakezdéséhez kíván segítséget nyújtani a Magyar Vöröskereszt kampánya, amelynek célja, hogy a gyerekek megfelelő felszereléssel kezdhessék meg a tanévet.
A humanitárius szervezet Jókedvvel az iskolába! elnevezésű kampányában iskolatáskák, tornazsákok és iskolaszerek vásárlásához gyűjt online pénzadományt.
Balázs Vivien, a Magyar Vöröskereszt segélyezési vezetője, programfelelőse elmondta: az alkalomszerű akciók helyett kifejezetten fenntartható, rendszeres és egységes színvonalú támogatási rendszer fejlesztésén dolgoznak.
A tavaly nyár óta online adományozás keretében összegyűlt 533 ezer forintból idén színes ceruzákat vásároltak, és egy nagylelkű támogatójuknak köszönhetően ezer iskolatáskát tölthettek meg, amelyeket augusztus végén osztanak ki.
A Vöröskereszt az iskolakezdést támogató programjuk kapcsán júliusig hatezer segítségkérésről szerzett tudomást. Olyan nehéz helyzetben lévő családok tolmácsolták kérésüket az országszerte dolgozó területi és szociális koordinátoroknak, amelyeknek a hétköznapok során keletkező kiadások is komoly kihívást jelentenek, a tanévkezdéssel járó több tízezer forintos beruházás pedig egyszerűen megoldhatatlannak tűnik.
Balázs Vivien hozzátette: a hatszoros igény kielégítése nagyon nehéz feladat, ezért fordulnak augusztusban a lakossághoz, hogy akinek módjában áll, támogassa online adományával a Jókedvvel az iskolába! felhívásukat.
A Magyar Vöröskereszt humanitárius ügyeit ezen a honlapon keresztül felajánlott pénzadománnyal támogathatja bárki.
MTI
Borítókép: Nehéz sorsú családok iskolakezdését segíti a Magyar Vöröskereszt
Forrás: Facebook/Magyar Vöröskereszt



