Kiderült, hová vezet az új lengyel elnök első hivatalos útja

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Karol-Nawrocki-zászlókkal

Karol Nawrocki döntése a legkevésbé sem meglepő.

Karol Nawrocki lengyel elnök első hivatalos külföldi útja szeptember 3-án Washingtonba vezet, miután Donald Trump amerikai elnök beiktatása napján levélben hívta meg egy munkamegbeszélésre – írja az Euronews.

A találkozó középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, a biztonsági együttműködés és a NATO szerepe áll majd. Pawel Szefernaker, az elnöki kabinet vezetője szerint a meghívás közvetlenül Nawrocki hivatalba lépése után érkezett, jelezve az amerikai–lengyel stratégiai partnerség fontosságát.

A kampányban kiemelt szerepet kapott az Egyesült Államokkal való együttműködés mind Trump személye, mind a lengyel diaszpóra, mind pedig a NATO-szerepvállalás szempontjából.

Nawrocki már elnökként is hangsúlyozta, hogy Washingtonba akar utazni

„rendezni a nemzetközi kapcsolatainkat, és megtenni, amit Donald Tusk kormánya nem tesz”.

Trumppal találkozik az új lengyel elnök

A lengyel politikai jobboldalon sokan üdvözlik Trump politikáját, még az ukrán vezetéssel való feszültségek ellenére is.

Mateusz Morawiecki szerint amerikaiak nélkül nehéz elképzelni a tartós békét.

Míg Andrzej Duda úgy véli: „Nincs senki más, csak az Egyesült Államok, aki meg tudja állítani Putyint… ezért hiszem, hogy Donald Trump elszántságával véget vethet a háborúnak”.

Bár a lengyelek 85 százaléka elismeri az USA katonai erejét, a pozitív globális szerepükről alkotott vélemény romlik:

a CBOS áprilisi felmérésében mindössze 20 százalék mondta, hogy az USA kedvező hatást gyakorol a világpolitikára; ez a legalacsonyabb arány 2006 óta.

Ugyanebben a kutatásban a lengyel–amerikai kapcsolatok „jó” minősítést csupán 31 százalék adta, ami történelmi mélypont. (Bár arról nem szól a cikk, hogy ezt a Trump-adminisztrációtól teljesen elzárkózó lengyel kormány számlájára írják-e, vagy sem.)

Az amerikai kormányzat több tagja ugyanakkor méltatta Lengyelország NATO-elkötelezettségét és migrációs politikáját.

Pete Hegseth védelmi miniszter februárban „mintaszerű NATO-szövetségesnek” nevezte Varsót. Marco Rubio külügyminiszter pedig kijelentette: „Lengyelország és az Egyesült Államok együtt épít biztonságosabb és virágzóbb jövőt (…). Közös jövőnk soha nem festett még ilyen fényesen.”

Mandiner.hu

Borítókép: Karol Nawrocki első hivatali útja a tengerentúlra vezet
Forrás: Facebook/Karol Nawrocki

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004