ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője szerint a Tisza Párt vezére minden valószínűség szerint tisztában van azzal, hogy büntetőjogi értelemben vékony jégen jár.
– Gyávaság és a komolytalanság tökéletes elegye a Tisza Párt elnökének legutóbbi, az ő vonatkozásában is több bűncselekmény gyanúját felvető bejegyzése, ezt mondta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász annak kapcsán, hogy Magyar Péter újabb elképesztő hazugságokkal állt elő. A Tisza Párt elnöke minden bizonyítékot és alapot nélkülözve azt állította, a kormánypártok emberei fenyegetik és gyalázzák a vidékieket. Magyar Péter a közösségi oldalán többek között azt állította, hogy
- egy zalai gazdának a látogatásuk után megmérgezték az állatait;
- egy tejtermelő gazdától a látogatásuk után nem veszik át a tejet;
- egy gazdának „véletlenül” a látogatásuk után leégett 15 hektárja;
- egy óvodai vezetőt eltávolítottak a pozíciójából;
- egy gyermekvédelmi vezetőt minden eszközzel megpróbálnak ellehetetleníteni, miután elmondta az igazságot;
- és szinte minden választó verbális és írott fenyegetést kap a távozásuk után.
A politikus minden paranoiáját a közösségi médiás posztjába öntve azt állította, mindez Orbán Viktor és a kormány műve. Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte, a pártvezérnek nem volt bátorsága, hogy beazonosíthatatlan, ugyanakkor jogi értelemben súlyosan aggályos tényállításait konkrét személyhez vagy személyekhez társítsa. Megjegyezte azt is, hogy
a valójában nem létező Orbán-janicsár megjelölést használva próbálja elkenni az adott esetek tekintetében úgy a felelősséget, hogy a körülírt jogsértéseket a kormányfő munkatársi vagy aktivistaköréhez próbálja társítani.
Ifj. Lomnici szerint Magyar Péter minden valószínűség szerint tisztában van azzal, hogy büntetőjogi értelemben vékony jégen jár.
Ha foglalkozna a miniszterelnök a vonatkozó bejegyzéssel, becsületsértés gyanúja alapján magánvádas eljárás keretében érvényesíthetné jogait. A vonatkozó tényállás szerint aki a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
– jelentette ki az alkotmányjogász.
Magyar Péter nagy bajba kerülhet
A pártelnök bejegyzése kapcsán pedig felmerülhet annak is a gyanúja, hogy a célja nem a konkrét – valós vagy fiktív – bűnesetek feltárása, illetve a reparáció lehetett, hanem feltételezhetően a kormányfő emberi méltóságának, becsületének megsértése, a nemzeti kormány elleni hergelés, sőt erőszakra buzdítás volt.
A napraforgós és a szotyizacskós fiaskó után Magyar Péter saját magával folytat nagyotmondási versenyt, egyúttal egy olyan hazugságspirálba került, amelyből nagyon nehéz lesz kikecmeregnie. A legutóbbi bejegyzés is bizonyítja, hogy a konkrétumok nélküli vádaskodás, fenyegetés alapján a Tisza Párt vezetője magáévá tette Fleck Zoltán anarchista, radikális baloldali nézeteit, és a hatalom és a pénz megszerzése érdekében nem tartja tiszteletben sem az alkotmányos berendezkedést, sem a jogrendet, sem az emberi méltóságot
– zárta a beszélgetést ifj. Lominci Zoltán.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert



