Nincs élmény biztonság nélkül

Szerző: civilek.info

CIVIL

Zánka-vízimentő-gyakorlat

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes Erzsébet-táborban, biztonságuk kiemelt fontosságú – mondta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke Zánkán, ahol egy vízből mentési sajtónyilvános gyakorlatot is tartottak.

Hornyák Tibor közölte: idén az ottalvós Erzsébet-táborokban 110 ezer táborozó tud részt venni, és a nyári hónapokban mintegy ötvenezen vakációznak a magyarországi és az erdélyi táborhelyeiken.

A táborozók biztonsága érdekében mindig ébernek és felkészültnek kell lenni – jelentette ki, hozzátéve, hogy minden táborhelyükön a gyermeklétszámmal arányos számú egészségügyi szakember is elérhető.

Hornyák Tibor arról is beszélt: táboraikat az elmúlt években mintegy 40 milliárd forintos kormányzati támogatás segítségével fejlesztették, Zánkán például egy korszerű egészségházat is építettek.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: a zánkai táborban kialakított egészségházban nyáron három orvossal biztosítanak folyamatos egészségügyi szolgálatot, de a fonyódligeti és a zalaszabari táborokban is vannak orvosaik. A zánkai egészségházban orvosi vizsgálószoba, fektetőkórtermek és számos diagnosztikai eszköz áll rendelkezésre – tette hozzá.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója kiemelte: egy-egy esetkocsijuk folyamatosan jelen van a nyári táborok helyszínein, és részt vesznek a szerdánkénti Hősök napi programokon is, ahol a mentőszolgálat munkáját mutatják be a táborozóknak.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke úgy fogalmazott: biztonság, szakmaiság és értékteremtés jellemzi az Erzsébet-táborokat. Hozzátette: a tábor strandján vízimentőik is szolgálatot teljesítenek.

Az Erzsébet Alapítvány tájékoztatása szerint Zánkán a tábori szezon kezdetétől, május 6-tól augusztus 10-ig a Bethesda Gyermekkórház szakemberei 764 beteget, az Országos Mentőszolgálat tábori egysége 52 táborozót (köztük négy felnőtt kísérőt), a vízimentők pedig 131 könnyű sérültet láttak el.

Dékány Balázs, Veszprém vármegyei rendőrfőkapitány technikailag, informatikailag és a humán erőforrás szempontjából is kiválónak nevezte a tábor biztonsági rendszerét. Tájékoztatása szerint a rendőrök szezonálisan a tábor területén is szolgálnak, a környéken pedig sűrűbben járőröznek. A zánkai Erzsébet-tábor előtt két sebességmérő eszközt is elhelyeztek a balesetek számának csökkentése érdekében.

Molnár Gábor, Somogy vármegyei rendőrfőkapitány az Erzsébet-táborokban dolgozók munkáját méltatva úgy fogalmazott: nincs élmény biztonság nélkül, és a táborokban kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a gyermekek biztonságára. Ismertette: a vízirendészet munkatársai tavaly 218 esetben 416 embert mentettek ki a tóból, több esetnél a vízimentők is közreműködtek.

A beszédek és az egészségház megtekintése után a strandon egy vízből mentési sajtónyilvános gyakorlatot tartottak a vízimentők, a rendőrség, a mentőszolgálat, az Erzsébet Alapítvány biztonsági és gyermekvédelmi igazgatósága, valamint a tábor vészhelyzeti parancsnoka részvételével, bemutatva a tábori vízi testkereső szonár működését is.

MTI

Borítókép: Vízbõl mentési gyakorlatot tartanak a vízimentők, a rendőrség, a mentőszolgálat, az Erzsébet Alapítvány biztonsági és gyermekvédelmi igazgatósága, valamint a tábor vészhelyzeti parancsnoka részvételével a strandon a zánkai Erzsébet-táborban 2025. augusztus 15-én. Ezen napon sajtótájékoztatót tartottak az Erzsébet-tábori biztonsági és egészségügyi felkészültségről.
Forrás: MTI/Katona Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004