Magyar Péter szakértője eszement magyarázkodásba kezdett

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Dalnoki-Áron-Magyar-Péter

Dálnoki Áron szerint nem készült olyan írásos anyag a Tisza Pártban, ami a több kulcsos szja bevezetését és a kedvezmények csökkentését, vagy eltörlését tartalmazza, de a konkrét adóterveikről nem beszélt.

A Tisza Párt gazdasági szakértője tagadta, hogy készítettek volna olyan feljegyzést, ami az Index birtokába került és a személyi jövedelemadó (szja) emelésének tervét tartalmazza, ugyanakkor kitérő választ adott a párt adóterveire vonatkozó kérdésre is. Dálnoki Áron úgy fogalmazott: sem ő, sem a kollégái a Tisza Pártban nem írtak le olyat, hogy háromkulcsos progresszív szja bevezetését terveznék.

A további kérdésre, hogy egyébként fontolgatják-e a jelenlegi egykulcsos 15 százalékos személyi jövedelemadó megváltoztatását, több kulcsos rendszer bevezetését, kitérő választ adott.

Azt mondta, hogy figyeljük Magyar Péter erről szóló kommunikációját, a konkrét terveket pedig majd később hozzák nyilvánosságra. Dálnoki tehát csak a feljegyzés létét tagadta, de nem cáfolta kategorikusan az szja emelésére vonatkozó terveket.

Brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt

Az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.

Magyar Nemzet

Borítókép: Magyar Péter szakértője eszement magyarázkodásba kezdett
Forrás: Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004