Hétfőtől elindult a fix 3 százalékos lakáshitel. A jelenlegi hét százalék közeli kamatkörnyezetben az Otthon start program támogatása a havi törlesztőrészletben egy 30 millió forintos hitel esetében havi 90 ezer forint megtakarítást jelent a háztartásoknak.
– A hétfőtől felvehető Otthon start legfontosabb jellemzője, hogy a korábbi kormányzati intézkedésekkel szemben az igénybevétel nem a családi, hanem a lakástulajdonosi helyzet függvénye. Célja elsődlegesen a többségi lakástulajdonnal nem rendelkező, elsőlakás-vásárlók saját otthonhoz jutásának elősegítése, amelyhez kedvezményes, legfeljebb 25 éves, a teljes futamidőn fix 3 százalékos kamatozású hitelt biztosít – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Molnár Dániel, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezető elemzője a program hétfői bevezetése kapcsán. A kedvezményesen felvehető összeg legfeljebb 50 millió forint.
Otthon start: sokat spórolhatunk a fix 3 százalékkal
Emlékeztetett, a hitelt legfeljebb százmillió forint értékű lakás vagy 150 millió forint értékű ház vásárlására vagy építésére lehet felhasználni, könnyítés, hogy adóstárs is bevonható. Korlátozást jelent, hogy a négyzetméterár nem haladhatja meg a másfél millió forintot. A jelenlegi hét százalék közeli kamatkörnyezetben a támogatás a havi törlesztőrészletben egy 30 millió forintos hitel esetében havi 90 ezer forint megtakarítást jelent a háztartásoknak. Kiemelte, hogy habár a támogatás igénybevétele nem függ a gyermekvállalási szándéktól, az Otthon start kombinálható a különböző családtámogatási programokkal, például a csok plusszal.
A szakértő szerint a közvetlen hatás elsősorban az ingatlanpiacon csapódik majd le. Akár több tízezer új lakásvásárló is megjelenhet az ingatlanpiacon a támogatásnak köszönhetően, akik a magas ingatlanárak, a magasabb kamatkörnyezet és alacsonyabb jövedelmi helyzet vagy a lakásfedezet hiányában kiszorultak eddig a piacról. Ez jelentős élénkülést eredményezhet a tranzakciók számában, amely a kereslet elmúlt időszakban tapasztalt növekedésével együtt is még mindig elmarad a 2018-as és 2021-es csúcsoktól.
– Vagyis egy olyan piacon jelenik meg az Otthon start generálta többletkereslet, amely továbbra is a kilábalás folyamatában van az energiaválság okozta gazdasági sokkot követően. Ez pedig a piac kínálati oldalára is hatást gyakorolhat. A korábbinál visszafogottabb keresletnek lehetett egy olyan hatása, hogy sokan inkább meg se hirdették eladó lakásukat, most pedig a kínálati oldal is bővülhet a kereslet felfutásával, több lakás jelenhet meg a piacon szeptembertől – magyarázta Molnár Dániel.
A várható árhatás is ettől függ majd, hogy a kínálat milyen gyorsan és milyen mértékben reagál. Az Otthon start programba beépített árkorlát elsősorban a fővárosban az új lakások piacán, illetve néhány belsőbb kerületben jelenthet majd effektív árkorlátot. Az eladók is megpróbálnak majd igazodni ehhez az árszinthez. Ugyanakkor hatással lesz a rosszabb adottságú (külsőbb kerületekben lévő vagy vidéki) lakások árára is, például a használt lakások ára nem fog egy adott szint fölé emelkedni, mivel ott már a vásárlónak megéri majd jobb fekvésű vagy új építésű lakást venni.
Kedvezőek lesznek a gazdasági hatások
– Az intézkedés nem csak rövid távon befolyásolhatja az ingatlanpiac kínálati oldalát – hívta fel a figyelmet a vezető elemző. A lakásépítések terén is lendületet hozhat az Otthon start megjelenése. Az energiaválság utóhatásaként a lakásépítések száma is visszaesett az elmúlt időszakban, viszont a második negyedévben kiadott lakásépítési engedélyek alapján már a fordulat jelei látszódnak. Ebben jelentős szerepe lehetett a Lakhatási tőkeprogramnak. Viszont nem csak az új engedélyekkel kell számolni. Az elmúlt években is kezdődhettek olyan projektek, amelyeket a kivitelezők félbehagytak, azonban most a kereslet élénkülésére válaszul befejezhetnek.
A gazdasági hatások is így elsősorban a lakásépítéseken keresztül érkezhetnek, amely közvetlenül az építőiparban, közvetve pedig a feldolgozóiparban teremthet keresletet. De a lakásvásárlások akár felújításokkal is összekapcsolódhatnak, miközben a költözésekhez kapcsolódóan a kiskereskedelem egyes szegmenseiben, például a bútor-, műszakicikk-üzletekben is nőhet a kereslet. Vagyis az Otthon start program érdemi élénkülést hozhat közvetlenül az ingatlanpiacon, hosszabb távon a lakásépítések terén, de innen a gazdaság szélesebb rétegeibe is tovagyűrűzhetnek a kedvező hatások.
Kedvezmény az Otthon startnál
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára nemrégiben arra is felhívta a figyelmet, hogy megjelent a közjegyzői díjrendelet. Az otthon startos hitelek közjegyzői díjára szuperkedvezmény jár: a piaci díjtétel mindössze 15 százaléka lesz húszmillió forintos hitelnél. Ez 21 ezer forint. Egy ötvenmillió forintos hitel esetén pedig 28 500 forint. Ez ötven–hetvenezer forintnyi megtakarítást jelent. – Abban bízunk, hogy a bankok ezt átvállalják majd az elsőlakás-vásárlóktól, a jövő héten további számos fontos bejelentésre számítunk – fogalmazott az államtitkár.
Fotó: Pixabay



