Tarr Zoltán újabb botrányos kijelentései miatt fogják a fejüket a tiszások…
A Tisza Párt alelnökét, Tarr Zoltánt elfogta az őszinteségi roham. Az etyeki tiszás fórumon arról beszélt, hogy pártja adóemelési tervei komoly kockázatot hordoznak. Tarr arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson.
Később még nyíltabban fogalmazott:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.
A felvétel azon az etyeki rendezvényen készült, ahol a tiszások nagy, 80 százalékos többséggel megszavazták a többkulcsos, adóemelést jelentő Tisza-adó bevezetését. Ugyanott Tarr kijelentette: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – emlékeztet a Magyar Nemzet.
– Ennyire nem lehetünk ostobák. Még Gyurcsány is legalább a választás után mondta el az őszödi beszédét, de mi már előtte! – fakadt ki Magyar Péter Deák Dániel forrásai szerint, miután Tarr Zoltánék lebuktatták az adóemelési terveiket. Mint korábban a civilek.info is beszámolt róla, az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.
Címlapkép: Illusztráció / Fotó: Facebook/Tarr Zoltán


