A Tisza Pártnak el kell törölnie a rezsicsökkentést – mondta a párt rendezvényén Surányi György, a Bokros-csomag végrehajtója

Szerző: civilek.info

KIEMELT, BELFÖLD

Surányi György

Egy kiszivárgott felvételen Surányi György, a Horn-kormány alatt a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, most a Tisza Párt tanácsadója arról beszélt a XVII. kerületi rákosmenti Tisza-sziget fórumán, hogy a rezsicsökkentést el kell törölni.

Az Ellenpont birtokába jutott felvétel még júliusban készült a Magyar Péter vezette Tisza Párt júliusi fórumán, a portál szerint ugyanekkor ismerte el az 1995 és 2001 között, a Bokros-csomag végrehajtásában is aktív szerepet vállaló volt jegybankelnök, hogy Magyar Péter tanácsadója lett.

Ugyanezen a fórumon arról is beszélt, hogy emiatt rendszeresen egyeztet a párt vezetőivel, így Magyar Péterrel is. A felvételen arról beszél Surányi György, hogy a rezsicsökkentés „meleg” dolog, ezért egy kormánynak sem tanácsolja, hogy ezzel kezdje, de egy idő után el kell törölni. „Beszéltem a rezsicsökkentésnél is, ugyanez a helyzet. Hogy tehát a rezsinek is neki kell… Az egy meleg dolog, tehát azt nem javasolnám egyetlen kormánynak se, hogy azzal kezdje.”

„De ott is azt kell mondanom, hogy előbb-utóbb azt is (…) lehet egy olyan pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy meg lehet kérdőjelezni a rezsicsökkentést”

– mondta Surányi György a júliusi Tisza-fórumon.

Az Ellenpont által közzétett videót Szentkirályi Alexandra is megosztotta a hozzászólások között, a Facebook-oldalára írt bejegyzés alatt.

Surányi György két alkalommal – 1990 júliusa és 1991 novembere, majd 1995 és 2001 között – töltötte be a jegybankelnöki tisztséget, vezetése alatt a jegybank 43,5 tonnás aranytartalékát fokozatosan csökkentették, az unciánként 380 dolláros áron eladott tartalékból elsősorban dollárt vásároltak, a hibás lépést pedig azzal indokolták, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. Az MNB 2022. november 4-ei keltezésű sajtóközleménye szerint

a nagyjából 1,4 millió unciát kitevő aranymennyiség akkori árfolyamon mintegy félmilliárd dollárt ért, Surányi György ezzel 1,5 milliárd dolláros kárt okozott Magyarországnak.

Második jegybankelnöksége alatt az MNB szerint Surányi György nem csak társszerzője, hanem

aktív támogatója is volt Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter megszorító csomagjának, amelynek hatására az 1994. évi 18,8 százalékról 1995-re 28,2 százalékra növekedett az infláció.

Ennek hatására a családok reáljövedelme bezuhant, a foglalkoztatottak száma éveken át csökkent, valamint a beruházás és a fogyasztás is visszaesett. Az MNB szerint Surányi sikertelenségét az is alátámasztja, hogy jegybankelnöksége alatt több mint 150 százalékkal értékelődött le a forint a dollárral szemben.

A volt jegybankelnök tevékenységét egybként a balliberális politikai közösség – vagyis a korábbi MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció – köreiből is rendszeresen bírálták, az őszödi beszédben még Gyurcsány Ferenc is gyakorlatilag ellenpéldaként hivatkozott rá. „Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot.”

„Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében

– mondta Gyurcsány Ferenc. „Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány” – fűzte hozzá.

Az Európai Bizottság a 2018-as Magyarországról szóló országjelentésben még csak rögzítette a tényt, hogy az egykulcsos szja miatt Magyarországon megszűnt a progresszivitás a jövedelemadózásban. Bár akkor még nem hangzott el közvetlen felszólítás a többkulcsos rendszer visszaállítására, a megállapítások jelezték, hogy az Európai Bizottságból kritikusan látják a hazai adórendszert.

„A Tisza adóemelését meg kell akadályozni! Az egész ország fellázadt ellene”

– erről írt közösségi oldalán csütörtökön Orbán Viktor.

Az elmúlt időszakban sokasodnak a botrányok a Tisza Párt körül, elsősorban a Magyar Péter vezette párt szakpolitikai javaslatai és cselekvési tervei miatt, amelyek közül egyre több részlet szivárog ki a nyilvánosságba. Kezdődött mindez azzal, amikor augusztus végén az Index birtokába került egy szakmai háttéranyag a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjából, amelyből az derül ki, hogy Magyar Péterék háromkulcsos, progresszív jövedelemadót vezetnének be, ha megnyernék a választást. A közbeszédben csak Tisza-adó néven ismertté vált tervezet szerint a rendszer a következő kulcsokkal működne jövedelemsávonként:

  • 5 millió forint alatt 15 százalék szja,
  • 5–15 millió forint között 22 százalék szja,
  • 15 millió forint fölött 33 százalék szja.

Ez a felosztás az Index értékelése szerint azt jelentené, hogy már havi 416 ezer forint feletti jövedelemnél emelkedne az adó, míg 1,25 millió forint felett már a legmagasabb kulcs lépne életbe. A drasztikus adóemelés tervezete váratlan fordulatot jelez, mivel Magyar Péter pártelnök korábban még az szja radikális csökkentését ígérte. A fordulat mögött nemcsak a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának támogatása áll, ugyanis Brüsszelből már évek óta záporoznak a kritikák az egykulcsos magyar jövedelemadó rendszerével szemben.

Forrás: hirado.hu / vg.hu

Címlapkép: Világgazdaság / Hegedűs Márta

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004