Orbán Viktor Kötcsén bemutatta a győzelmi tervet 2026-ra.
Mint Orbán Viktor elmondta, ez nem a szokásos kötcsei találkozó, a korábban megszokott csipkelődős beszédek ezúttal elmaradnak. Az élő közvetítés ugyanis a miniszterelnök szerint komolyságot és óvatosságot is igényel a résztvevőktől.
„Ez ettől még egy politikai évadnyitó, amelyet leginkább az ellenfeleink miatt tettünk nyilvánossá”
– fogalmazott.
Az ellenfeleink legyártották a politikai vad két legfontosabb mondatát. Ezek közül az egyik: nem mondhatjuk el, amit gondolunk, mert elveszítjük a választást. Ezzel szemben a hazai jobboldal nyílt lapokkal játszik, és nyílt rendezvény a Kötcsei Piknik is – hangsúlyozta Orbán Vikor.
Mint mondta, Gyurcsányéknak több eszük volt – fogalmazott – ők ugyanis a választások után mondták el, hogy mit terveztek, a Tisza Párt viszont előre elmondta, mit fognak tenni.
„A kiskakasból soha nem lesz nagy kakas”
Orbán Viktor szerint Magyar Péter és társai azért mentek Kötcsére, mert tudják: ha odamennek, akkor balhét lehet csinálni. A miniszterelnök ezt „kiskakas-politikának” nevezte, melynek a lényege a kakaskodás, a mellkidüllesztés és az, hogy mindig a „Kiskakas” áll a középpontban, minden róla szól, de a legfontosabb, hogy a kiskakasból soha nem lesz nagy kakas – fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nyugati világot az tartja össze, hogy a hit és az ész összeegyeztetése elvezet egy igazságos világhoz.
Nem lehet az európai rendszerből kiiktatni a hitet, mint ahogy Nyugat-Európában látszik, ahol felépült egy liberális civilizáció, amiből nem lehet nyugati civilizációt csinálni – mondta a miniszterelnök.
Ez a küldetésünk
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nyugati világot az tartja össze, hogy a hit és az ész összeegyeztetése elvezet egy igazságos világhoz.
Nem lehet az európai rendszerből kiiktatni a hitet, mint ahogy Nyugat-Európában látszik, ahol felépült egy liberális civilizáció, amiből nem lehet nyugati civilizációt csinálni. Az amit nyugati civilizációnak hiszünk, annak már csak Közép-Európában van helye – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy 2024-ben Kötcsén már többek között arról beszélt, hogy lesz-e új amerikai győzelem, lesz-e orosz katonai győzelem, tovább erősödik-e a Brics, sikerül-e az EU-nak az alapdillemáját megoldania. Több kérdésre igen, míg másokra nem született válasz – tette hozzá. Az amerikaiak több realitással néztek szembe, az oroszok megnyerték a háborút, Kína egyre nagyobb hitelezője az amerikai gazdaságnak. Kínáról nem lehet leválasztani az oroszokat. Ezt is felismerték. Az amerikai erők visszaszorulóban vannak a csendes ázsiai térségből is.
Ebben a helyzetben az USA stratégiai lényege, hogy véget ért a demokráciaexport és, hogy egyfajta regionális gazdaságot kell kiépíteni. Az amerikaiak ugyanakkor visszatérnek a nagyhatalmi politikához is – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő Európáról szólva azt mondta, hogy az a legfőbb kérdés, hogy talpra áll-e az európai gazdaság. A kormányfő szerint az európaiak semmilyen versenyképes modellt nem mutattak be, és egyre nagyobbak az államadósságok.
„Lengyelországban pedig a liberális elnyomás a végéhez közeledik”
– tette hozzá. A háborúról pedig azt mondta, hogy az oroszok elnöke a helyén marad, pedig az amerikaiak korábban meghirdették az orosz rezsimváltást, míg Ukrajnát éppen most osztják fel. A kormányfő szerint jelenleg arról szól a vita, hogy az orosz zóna határától mekkora távolságig érjen a demilitarizált zóna. Azon túl lesz a nyugati zóna. Ezeknek a határai még nem világosak, de folyamatos vita van erről – tette hozzá.
Elhibázott európai politika
A kormányfő arra is kitért, hogy 2008 óta jelentősen visszaesett az európai gazdaságok világgazdasági súlya, nyolc százalékot vesztettek ezek az országok. Az amerikaiak mára elhúztak, míg 2008-ban egy szinten voltunk. Mindennek az oka, az elhibázott európai politika – mondta.
„Az EU a szétfeslés és széttagolódás állapotába lépett, ha minden így marad, akkor az unió az európai hanyatlás egyik jelképe lesz”
– mondta Orbán Viktor.
Pedig a terv az volt, hogy egy Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő szabadkereskedelmi övezet lesz, de ezt nem sikerült felépíteni. Mind az oroszokat, mint a törököket elvesztettük – tette hozzá.
Európa azért nem lett vezető világgazdasági tényező, mert létrejött egy politikai unió, és van közös monetáris politika, de nincsen közös költségvetési politika. Csak idő kérdése, hogy az euró meg fog reccsenni. Mindebből az következik, hogyha sikerül elfogadni a 2028-2035-ös uniós büdzsét, akkor az lesz az utolsó hétéves költségvetés, ha minden így marad.
„Ebből a helyzetből a kiút az lehet, ha az EU-t alapjaiban újraszervezzük”
– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy ehhez egy nagyon komoly átszervezés kell.
A katonai és az energiabiztonság kérdése lenne az egyik kör, a második kör a közös piac lenne, a harmadik kör azon országok együttese, akik közös pénzt is akarnak, a negyedik kör lenne azon országok csoportja, akik politikailag is együtt akarnak működni.
Orbán Viktor szerint, ha át tudunk állni egy ilyen együttműködésre, az EU csak akkor élheti túl a következő tíz évet.
Magyar modell
Orbán Viktor arra is kitért, hogy véleménye szerint Magyarország 2010 után levált az európai gazdasági modellről, és egy munkaállamot épített fel a segélyezés helyett.
„A legpiacbarátabb munkaerőpiac lett itthon kiépítve, a munkanélküli segélyezés is teljesen megváltozott. Az adórendszer is teljesen más, mint a nyugatiaké, hasonlóan a családtámogatási rendszerhez”
– tette hozzá, majd szólt arról is, hogy Nyugaton nincs örökösödési adó, és tranzakciós illeték sincs.
De a Nyugaton nincsenek szektorális adók sem, miközben Magyarországon az energiarendszer a rezsicsökkentésre épül.
Európában nem támogatják a kifektetéseket, míg nálunk működik egy ilyen rendszer. Nyugaton a bérlakásrendszer kiépítése van előnyben, valamint az édesanyák szja-mentessége sem elképzelhető ott. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2010 után Magyarország egy mélyszerkezeti gazdasági átalakítást hozott létre, és ezt a választók az elmúlt évek voksolásain megerősítették.
„Az EU ugyanakkor megpróbálja megmenteni az unió jelenlegi formáját, és ennek a neve a közös eladósodás. Ha ezt sikerül végrehajtani, akkor onnantól kezdve nem lehet kiszabadulni ebből a helyzetből”
– emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az USA is a közös adósság felvétele mellett döntött. A közös eladósodás legjobb eszköze pedig Ukrajna – mondta a kormányfő. Erre hivatkozva akarnak hatalmas eladósodást létrehozni. A háború és az ukrán tagság hozza létre a közös adósságot, és viszi be a háborúba az egész EU-t.
„Az európaiak tévednek, Ukrajna uniós tagsága mindenképpen belevisz minket a háborúba, ráadásul pénzünk sincs erre a projektre”
– tette hozzá a kormányfő.
Demokráciaprobléma a Nyugaton
Orbán Viktor szerint a következő években az EU továbbra is mellékszereplő lesz a világpolitikában. Folyamatos kormányválságok lesznek Németországban a jóléti állam leépítése miatt. Mindezek mellett az elittel szembeni pártokat jogilag szankcionálják, amire a legjobb példa Franciaország.
„Egy igazi demokráciaproblémával kell szembenézni. A migráció miatt pedig a korábban közös jogrendszer is szétesik, párhuzamos jogrendszerek jönnek létre. A migráció és iszlamizáció miatt a végül közrend is felborul”
– mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint a jelenlegi válságos helyzetet az oroszokkal való kiegyezéssel, a britek benntartásával, az iszlám kívül tartásával lehetett volna megakadályozni, mindezzel párhuzamosan a transzatlanti biztonságról pedig meg kellett volna egyezni az USA-val.
„Aki otthon nem stabil, az hiába látja, mit kéne csinálnia az európai színpadon, de nem tudja azt végrehajtani”
– emelte ki Orbán Viktor, aki a háborúról azt mondta, hogy a globális piac álma már a múlté. Versenyző blokkok lesznek. Az orosz cél a nyugati térnyerés korlátozása, a kínai cél, hogy multipoláris világrend legyen. Az ukrán cél a pénzügyi támogatások további érkezése. Az európai cél az ukrán háborús képességek fenntartása, míg az amerikai cél az oroszokkal való megegyezés és az EU alárendelése az USA-nak.
„Az EU béna kacsa a mostani helyzetben, mert ki van szolgáltatva az USA-nak. Európának Moszkvába kéne elmennie egy biztonsági megállapodás érdekében”
– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy Magyarország támogatja az EU és Ukrajna közötti stratégiai megállapodást. Mi akarunk jövőt Ukrajnának és nem vagyunk ukránellenesek.
Mindezek mellett az EU nem tud nyitni Kína és India felé, amíg tart a háború – vélte a kormányfő. A háború folytatása egy vesztes európai stratégia – tette hozzá.
Két út áll Magyarország előtt
Magyarországról beszélve azt mondta Orbán Viktor, letisztul az eddig zavaros politikai képlet. Csak két út van: csatlakozunk a brüsszeli politikához, de ez katasztrófa lenne – mondta. Ezt az alternatívát a Tisza és a DK nyújtja.
Ez a brüsszeli gazdasági elvek elfogadása lenne, rezsicsökkentés megszüntetése, a családtámogatások megszüntetése, és a többkulcsos adó bevezetése, mindenezk mellett el kell fogadni Ukrajna uniós csatlakozását is.
Az utóbbi a háborúba való belépést jelentené – mondta.
„A másik lehetőség, hogy kitartunk a mostani modell mellett. Ez kimaradás a háborúból, kimaradás a közös adósságból, nemzeti energiapolitika, és az, hogy nincs vegyes társadalom” – mondta Orbán Viktor.
Mi vagyunk az esélyesek
A választási esélyekre utalva a miniszterelnök azt mondta, hogy:
„Mi vagyunk az esélyesek, mi vezetünk. Ha most lennének a választások 80 egyéni körzetet megnyernénk, ez biztos stabil kormányzást jelentene, megvannak a jelöltjeink.”
Ezután kitért arra is, hogy mivel még nincs béke, ezért nem ment fel oda a növekedés, ahová szerették volna. A célzott programokat fél évvel később kellett elindítani – tette hozzá.
Július 1-től adómentes a CSED és a GYED, megindult az otthonteremtési program, októbertól a háromgyerekes édesanyák adómentesek lesznek, januárban kifizetik a fegyverpénzt és ismét emelkedik a családoi adókedvezmény mértéke. Február elején kifizetik a 13. havi nyugdíjakat. Minden vállalásunkat teljesíteni fogjuk, tehát amit mi mondunk azt be is tartjuk – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a győzelmi terv lényege: az esélyességet be kell váltani, meló van.
Mindent végig kell csinálni, ahogy elterveztük: a digitális építkezést fel kell gyorsítani. Minden nemzeti érzelmű embernek fel kell mennie a digitális térbe. A politika ott történik, tehát ha nem megyünk oda, akkor nem tudunk nyerni. Szakpolitikai viták és békemenetek kellenek. Hamarosan nemzeti konzultáció indul a kiszivárgott adótervekról. Ha ostoba kormányunk lesz, akkor tönkre fogunk menni, ezt kell mindenkinek észben tartania – zárta Orbán Viktor a kötcsei beszédét.
A Kötcsei piknik történéseit itt lehetett élőben követni:
Fotó: Facebook/Orbán Viktor



