Évadnyitó Civil Akadémia: Össze kell szednünk a tudásunkat

Szerző: civilek.info

CIVIL, CIVIL AKADÉMIA, KIEMELT

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit a Civil Akadémia rendezvényeire!

Évadnyitó Civil Akadémiánk vendégei:

  • Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke
  • Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA alapítója
  • ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője, elnöki főtanácsadója

Vendégeink az évadnyitó Civil Akadémiánkon.Igaz szót kell vinnünk, hogy harcoljunk a dezinformáció ellen – mondta a Civil Akadémia kerekasztal-beszélgetésén Csizmadia László.

Bizonyítanunk kell, hogy az elmúlt 16 évben az a bizonyos kétharmad rengeteget tett le az ország asztalára. A CÖF-CÖKA elnöke ezt azért is hangsúlyozta, mert az esemény előtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a szervezet országjárásba kezd Folyami Polgárnaszád néven.

Egy lehetőség a kialakult nehéz politikai helyzet – értékelt Fricz Tamás. A demokratikus politika természetrajzának nevezte, hogy egyszer mégiscsak összeáll egy ellenzék, amelyik komolyabb kihívást intéz felénk. Erre a válasz az, hogy összeszedjük az összes tudásunkat – mondta.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint kulcskérdés, hogy ilyen információs cunamiban megleljük a szilárd válaszokat. Az értékrend ugyanis nem offline és nem online. Fontos, hogy valakinek legyen egy szilárd, polgári értékrendje – emelte ki.

Évadnyitó Civil Akadémia a Polgárok Házában. A résztvevők: Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA operatív igazgatója, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke és Fricz Tamás, a CÖF-CÖKA alapító tagja (b-j).

A Civil Akadémiát teljes hosszában alább tekinthetik meg!

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004