Az, hogy a tiszások felsültek a mókusőrsnyi gyűlésükkel, és ezt az egész ország élőben láthatta, hogy durvák, agresszívek és gyűlölködőek, abban nincs semmi meglepő, ezt eddig is tudhatta mindenki – írta vasárnapi, a Digitális polgári köröknek írt üzenetében Orbán Viktor.
A kormányfő az üzenetben megvonta a kötcsei hétvége szellemi mérlegét. Megállapította: nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény.
„Tegyük most félre a főelőadásokat és a közöttük lévő zongorázható különbséget, és nézzük inkább a többi előadót, és a vitában megszólaló közönséget.
A polgári oldalon az ország kiemelkedő koponyái, társadalomtudósok, filozófusok, akadémikusok, gazdasági szakemberek, polgármesterek, művészek és egyházi emberek. Odaát egy külföldről fizetett bankár, az Anna-bál volt szépe, homályban rejtőzködő, véleményüket nem vállaló, ismeretlen programírók, egy szebb napokat látott, lökdösődő ex-katona, a gyerekeink számára »Csipkejózsika« címmel mesekönyvet rittyentő genderaktivista és családminiszter-jelölt, és így tovább” – mutatott rá a kormányfő.
Közben árad a Tisza-adó, emlékeztetett Orbán Viktor, majd felidézte: „Újabb lebukás: már megint a javaidat akarják, és el is veszik. Ha nem vigyázunk, jön a többkulcsos tiszás jövedelemadó, vagyonnadó és a megemelt társasági nyereségadó. Segítsetek, hogy mindenkihez eljusson az igazság! Számold ki te is”.
Nem tudom, hogy a felkészültség, a tudás, a szellemi súly, a tapasztalat és az asztalra letett életművek számítanak-e még a politikában, de ha igen, akkor a hétvégét nem négyötödre, hanem ötnegyedre nyertük – írta a kormányfő.
Orbán Viktor megemlékezett Charlie Kirk haláláról is, amelyet megdöbbentőnek és szomorúnak nevezett.
„De olyan is történt, ami engem még ennél is mélyebben megrázott, de elsikkadt a hírtengerben. Svédországban 280 kiskorú lányt tartóztattak le gyilkosságok vádjával. Megrázó, felfoghatatlan, megrendítő. Láthatod, hova vezetett a nyugat-európai progresszív-liberális társadalompolitika. Soha nem kaptam ennél erősebb megerősítést, hogy
Magyarországnak ki kell tartania a keresztény hagyományaink, a polgári kultúránk és a családbarát politikánk mellett. Isten óvja Svédországot!” – figyelmeztetett a kormányfő.
„Eközben Brüsszelben Ursula von der Leyen drámai bejelentést tett a héten elmondott »State of the Union« beszédében: az unió háborúban áll. Mármint háborúban áll Ukrajna oldalán és az oroszokkal szemben” – idézte fel Orbán Viktor„, aki a beszédet égbekiáltó skandalumnak minősítette:
„Magyarország tagja az Európai Uniónak, de nem áll és nem is fog háborúban állni. Egyetlen európai vezetőt se hatalmaztunk fel arra, hogy Magyarországot, vagy a mi közös uniónkat háborúba vigye. A Patrióták az Európai Parlamentben teljesítették a kötelességüket: bizalmatlansági indítványt nyújtottunk be és követeljük Ursula von der Leyen távozását. Távoznia kell, ez a legkevesebb!” – üzente a kormányfő, aki szerint a beszédnél már csak az volt fenyegetőbb, hogy a Tisza és a DK képviselői állva tapsolták a háborús beszédet. Ha rajtuk múlna, már nyakig lennénk a háborúban.
„A Digitális Polgári Körök a nemzeti szuverenitás megvédésére esküdtek fel. Meg fogjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát! Eb ura fakó!” – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök emlékeztetett: a háztartások megtakarítási rátája 2025 első negyedévében Magyarországon volt az ötödik legmagasabb az unióban, és meghaladta az EU-átlagát, sőt az eurózóna átlagát is.
Borítókép: A kötcsei hétvégét értékelte a kormányfő
Forrás: Facebook/Orbán Viktor



