A digitális platform nem azért jött létre, hogy kiváltsa a tanárt vagy az élő tanulási helyzeteket, hanem hogy segítse és kiegészítse azokat.
Folk ME címmel a digitális népzeneoktatás jövőjéről tartanak konferenciát október 4-én a Hagyományok Házában.
Az intézmény ingyenes rendezvényen bemutatkozik a nemzetközileg is elismert Folk Music Education (Folk ME) online platform, amely amellett, hogy segíti a magyar népzene tanítását és tanulását, lengyel, román, ukrán és szlovák anyagokat is kínál a népzenetanárok, gyakorló népzenészek, népzenét tanulók és a téma iránt érdeklődők számára.
A konferencia szakmai programjában plenáris előadásokon, elismert népzeneoktatók részvételével rendezendő kerekasztal-beszélgetésen és gyakorlati bemutatókon keresztül ismerhetik meg a résztvevők, miként válhat a digitális eszköztár inspiráló kiegészítőjévé a hagyományos zenei oktatásnak.
A Folk ME alapötlete abból a felismerésből született, hogy korábban elsősorban falusi zenészekről készült archív felvételeket használtak a népzenét tanulók arra, hogy precízen elsajátítsanak bizonyos hagyományos dallamokat. A Folk_ME olyan kiemelkedő technikai minőségű, pontosan adatolt, rövid népzenei összeállításokat kínál, amelyeken a szólamok külön-külön is követhetők, be- illetve kikapcsolhatók, lassíthatók, kottás lejegyzésekkel és az énekelt dalszöveggel kiegészítve.
A felvételeken nem a hagyományőrző mesterek, hanem az ő játékmódjukat első kézből ismerő, hiteles, úgynevezett „revival” zenészek muzsikálnak, akik a Kárpát-medence különböző tájegységeinek stílusait a legautentikusabb módon képviselik.
A platform gondosan válogatott zenei anyagokat közöl, tájegységenként jellegzetes, hagyományos dallamokkal és hangszer-összeállításokkal, ugyanakkor olyan hangszertársulások is szerepelnek benne, amelyek korábbi létezéséről van tudomásunk, de hangfelvétel nem készült róluk – írták.
A videókhoz pontos forrásanyagok is társulnak, így a tanulók összevethetik az eredeti archív felvételt a modern interpretációval is. A Folk ME amellett, hogy egy digitális adatbázis, iránytű is a népzenei stílusokban való eligazodáshoz.
A közleményben idézték Árendás Pétert, a Folk ME szakmai vezetőjét, aki szerint a digitális platform nem azért jött létre, hogy kiváltsa a tanárt vagy az élő tanulási helyzeteket, hanem hogy segítse és kiegészítse azokat.
„Célunk az, hogy mindenki (legyen akár diák, pedagógus vagy autodidakta zenész) olyan hiteles és jól használható anyaghoz jusson, amely inspirálja, és közelebb viszi a népzenei hagyomány megértéséhez” – hangsúlyozta a szakmai vezető.
A közlemény szerint a fejlesztés nem lezárt, hanem folyamatosan bővülő és alakuló folyamat, amelyben kiemelt szerepet kapnak a felhasználói visszajelzések. A tanárok és a tanulók tapasztalatai, igényei segítik meghatározni, hogy a platform merre fejlődjön tovább. Ezt a célt szolgálja a konferencia is, amely szakmai diskurzust és a tapasztalatok megosztásának lehetőségét nyújtja.
MTI
Borítókép: Folk ME címmel a digitális népzeneoktatás jövőjéről tartanak konferenciát október 4-én a Hagyományok Házában
Forrás: Hatvaniprogramok.hu



