Hagyjál békén!

Szerző: Csizmadia László

KIEMELT, VÉLEMÉNY

A politika képes egy óriás erejével megváltoztatni egy ország és a világ arculatát. Tény, hogy az USA-ban Donald Trump győzelme nemcsak helyi tényezőként jelent meg, hanem a világ külpolitikájában is 180 fokos fordulatot hozott. Felélénkült az álliberalizmus és a nemzeti konzervativizmus közötti harc. A dolgok mélyére hatolva egy új világrend körvonalai látszanak, aminek oka, hogy a liberalizmus elkorcsosult.

Az emberek nagy többsége látja, sajnos életkörülményeiben is érzi a változás időszerűségét és szükségszerűségét. Az álliberalizmus európai uniós hívei, miközben birodalmat építenek, érdekeiket a felkínált szabadossággal fizetnék ki. Ugyanakkor valójában totális elnyomást, új gyarmati sorsot kínálnak.

Ezzel szemben a nemzeti szuverenitás védője, a szabadság építője, a patriotizmus békét, jobb életszínvonalat, biztonságot garantál. Napról napra érezhetjük, hogy az Európai Unió vezetői aláaknázott terület felé vették az utat, ezért lecserélésük elkerülhetetlen. A több mint 400 millió európai polgár félrevezetésének véget kell vetni. Az őslakosság és mellette a népfelség elvének tiszteletét, úgy tűnik, ismét parancsba kell foglalni. Összegezve, az uniós intézményrendszer rendszer renoválása nem tűr halasztást.

Az Unió tagállamainak polgárai egyre többen ismerik fel, hogy bölcsen szükséges választaniuk. A föderalistának nevezett birodalom építőit, kiemelten Ursula von der Leyent és a Néppárt vezetőjét, Manfred Webert megbocsájthatatlan felelősség terheli. Érzik ezt ők is. Azonban menekülési útként tévesen segítik az illegális bevándorlást és nyíltan háborúpártiakká váltak. Miközben bőrüket mentik, az Unió polgárainak befizetett adóit számolatlanul szórják Ukrajnának.

A rövidesen az Unió tagországaiban bekövetkező országgyűlési választások nem egy, nemzetüket eláruló országvezetők távozását jelentik. A nemzetükkel szembefordult vezetők nem tudtak különbséget tenni a fehér és fekete szín között, legjobb esetben is a szürkét választották. Pontosabban fogalmazva, a jó helyett a rosszat követve teszik tönkre hazájukat és Európát. Kontinensünk népe békét kíván, mielőbbi fegyvernyugvást, elfogadott határok mellett történő szerződést. Egy reformált Európai Unióban a szövetséges államok gazdasági együttműködését látják jövőképként, konszenzusos megoldásokkal. A világkereskedelem szabadsága mellett teszik le voksukat, mert ez a jóléti államok számának növelésével járna.

A keresztény-nemzeti konzervativizmus szerint a szuverén államok egyenrangú szövetsége mindent visz.

A világot megkaparintani akaróknak a népfelség elve azt üzeni, amit már óvodás kortól hallhatunk gyermekeinktől: „hagyjál békén”! Ez a mondat mindent elmond. Ha így lesz, egy jobb világban lesz részünk, és utódaink is biztonságban élhetnek.

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004