Alaposan nekiment a politikai iszlámnak a patrióta párt újraválasztott vezetője

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Herbert Kickl

Herbert Kickl mindent megváltoztatna az országban.

Az Osztrák Szabadságpárt újraválasztott elnöke alapjaiban alakítaná át az osztrák politikát. Herbert Kickl egyik legfontosabb céljának nevezte a migráció megállítását és a politikai iszlám betiltását Ausztriában.

A 96,9 százalékos eredménnyel újraválasztott pártelnök az FPÖ szombati salzburgi kongresszusán kiemelte:

„Nem a rendszer tör meg minket, hanem mi törjük meg ezt a hamis rendszert.”

Beszédében egy Harmadik Köztársaság felállításáról szólt. Az Osztrák Köztársaság jelenlegi politikai berendezkedését Második Köztársaságnak nevezik.

Kickl megerősítette célját, hogy kancellár legyen, és teljesen átalakítsa az országot.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint az FPÖ a választók mintegy 35 százalékának támogatását élvezi. Az egy évvel ezelőtti parlamenti választásokon a párt az első helyen végzett 29 százalékkal. Ennek ellenére nem tudott kormányt alakítani, mert az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) koalícióra lépett, és ők alakíthattak kormányt.

A szeptember 15–23. között, 2000 megkérdezett részvételével készült kutatás szerint a három kormánypárt együtt is csupán 49 százalékot érne el egy most vasárnap tartott parlamenti választáson, vagyis nem lenne parlamenti többségük.

Ezzel szemben az FPÖ stabilan 35-36 százalékon áll, ezzel 15 százalékponttal előzi meg a második helyen lévő ÖVP-t, amely 20-21 százalékra csúszott vissza.

Mandiner.hu

Borítókép: Herbert Kickl 
Forrás: MTI/EPA/Daniel Novotny

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004