Azonnali hatállyal kirúgta a Privátbankár a Szőlő utcai álhírbotrány egyik kirobbantóját

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Káncz-Csaba

Bizonyíték nélkül bűncselekménnyel vádolt két minisztert, a korábban a brit titkosszolgálat fedőcége által pénzelt, magát geopolitikai szakértőnek nevező újságíró.

„Tájékoztatom, hogy Káncz Csaba külsős szerzőként, alkalomszerűen, geopolitikai tematikájú anyagokat készített a Privátbankár szerkesztőségének. Egyéb szerződéseiről nincs és nem volt tudomásunk.

A történtek után az együttműködés minden formáját azonnali hatállyal megszüntettük Káncz Csabával.

A Privátbankárnál fontosnak tartjuk az újságírás szakmai és etikai szabályainak betartását, ezen szabályok betartását a külsős szerzőktől is elvárjuk még akkor is, ha az említett Facebook-bejegyzést az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint is magánszemélyként, és nem újságíróként írta” – ezt a választ kapta a Privátbankár vezetésétől a Mandiner, miután nyilvánosságra hozta a portál, hogy a napokban eltűnt Káncz Csaba neve az impresszumból.

A Mandiner felidézte, hogy Káncz Csaba szeptember 13-án 54 ezer követővel rendelkező közösségi oldalán közzétett egy bejegyzést, amelyben

két minisztert bizonyítékok nélkül súlyos bűncselekményekkel vádolt meg.

A rendőrség ezt követően kihallgatta a magát „geopolitikai elemzőként” beállító férfit, aki újságírói státuszára hivatkozva nem árulta el forrásait, mindössze annyit mondott, hogy egy befolyásos ellenzéki politikuscsalád tagjai mesélték neki a történetet. A botrányt követően a Privátbankár  törölte Káncz Csaba nevét szerzői közül, amit a Mandiner vett észre, ezután keresték meg a szerkesztőséget kérdésükkel.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: Facebook/Káncz Csaba geopolitikai jegyzetei

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004