Újraszentelik a Szent Mihály Főszékesegyházat, az eseményen a miniszterelnök is jelen volt.
Ma délután ünnepi szentmisére várták a híveket és az érdeklődőket a veszprémi bazilikába, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelése szimbolikusan zárja le a várnegyed megújulását: ősztől ismét teljes pompájukban látogathatóak a történelmi épületek és szakrális terek.
Történelmünk alapkövéhez térünk vissza, hiszen a Szent Mihály Székesegyház falaiban a mai napig is ott vannak Boldog Gizella alapított – mondta Orbán Viktor beszédében. A miniszterelnök rámutatott:
Magyarország története és a kereszténység fénysugara nem két külön szál, hanem egyazon szövet fonalai. Mint mondta, már kezdetben, mikor népünk sorsáról kellett meghozni a döntést a kereszténység felvételéről, az nem csak vallási döntés volt, hanem történeti és személyes döntés: a kereszténységgel felépíteni a magyar államot.
Mint mondta, Magyarországon megerősítették azokat a közösségeket, amelyek értékrendje megőrizte a magyarságot, a keresztény magyar életet. Emlékeztetett:
„az alaptörvény kimondja, hogy Magyarország keresztény kultúrájának védelme minden állami szerv kötelessége.”
Van még mit tenni a kormányfő szerint azért, hogy ez a felelősség testet öltsön. Azt is mondta, ez a szolgálat helyezte a veszprémi székesegyházat a város közepére, és emelte a város fölé. Ez a magasság segíti felemelni a tekintetünket magasabb célokra helyezni.
„Ugyan ki akarná, hogy az élete elsüllyedjen a mulandóság vízében?”
– tette fel a kérdést. Mint mondta, ezek a falak látták a dicsőséget, és látták a pusztítást is. Látták, amikor a hit ereje éltette a magyarságot, és azt is, amikor feloldódott a hit üzenete.
Hozzátette: a nemzet elnyomása kéz a kézben járt az egyház nyomorgatásával, ezt soha nem szabad elfelejteni. Úgy vélekedett: a mai erőszakos Lenin-fiúk, a papokkal üvöltöző szabadcsapatok ismét megjelentek a magyar politikában. „Nem adunk helyet nekik, helyette folytatjuk a templomépítő munkát. Erről az útról nem is fogunk letérni” – szögezte le.
Azt is mondta, Nyugat-Európa mára a templomrombolók civilizációjává vált. Jelezte, Közép-Európában más szelek fújnak. Itt még tudják, ha elvész a kereszténység, oda a haza is. Van, amikkel nem lehet viccelődni, kockáztatni, kísérletezni. Ilyen kérdés a migráció is. Azt mondta, a csehek tegnap választottak, és úgy tűnik, a csehek észnél vannak.
Orbán Viktor felsorolta ezután a nagy cseh és magyar hősöket és rámutatott: Mohácsnál a csehek is részt vettek a törökök elleni végzetes küzdelemben.
Beszédje végén Orbán Viktor egész Magyarország nevében köszönetet mondott a veszprémieknek munkájukáért és felajánlotta a kormány szövetségét vállalkozásaikhoz.
„A veszprémiek sikerével eddig Magyarország mindig jól járt, a jövőben is legyen így”
– zárta beszédét a miniszterelnök.
Címlapkép: Veszprém, 2025. október 5.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnököt (j2) fogadják Veszprémben, a Szent Mihály Fõszékesegyház újraszentelése alkalmából rendezett ünnepség elõtt 2025. október 5-én.
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán



