Van nekünk egy nagyszerű, szókimondó, önmagát humoristának gondoló megmondó emberünk – vagy inkább asszonyunk, mert nőnemű egyedről van szó -, aki megint kimondta az igazságot. Egy nem létező ügyről, egy humor nélküli humorista.
Ez a szépasszony – biztosan van, akinek tetszik, például Puzsér Róbert is ilyen volt, hiszen feleségül vette, hát ízlések és pofonok… – kapva kapott a lehetőségen és csípőből pedofilozni kezdett. Gyorstüzelő a nő, nem tölt, csak lövöldözik. És szokás szerint telibe találja szarva közt a tőgyit. De nem akárhogyan ám, a tőle megszokott ocsmány szófordulatokkal fűszerezve. Ami ugye szerinte roppant szellemes, bár valahogy nem szül felhőtlen kacagást, sőt egy egyszerű mosolyt sem.
Pottyondy Edina, alias Puzsér Róbertné a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban következetesen gyermekvédelmi intézménynek titulálja a fiatal korúak börtönét, mert ez a megnevezés önmagában hordozza a természetes sajnálatot. Megtoldja azzal, hogy egy alkalmatlanság miatt elbocsátott alkalmazott alaptalan vádaskodását készpénznek véve legalábbis sejteti két kormányzati politikus visszaéléseit.
De kedvesnek nem mondható Edina, ha egyszer börtönről és nem „gyermekvédelmi intézményről” van szó, mit is csinálhatott az a két rejtélyes politikus?
A mi Edinánk valószínűleg megnézte Louis de Funés filmjét, a Horgász a pácban címűt és elképzelte, hogy akár a filmben, az éj leple alatt a börtön-igazgató és az őrök kicsempésznek elítélt (esetünkben ítéletre váró) alakokat, például lányokat a csak fiúkat őrző intézményből, hogy kedvüket lelhessék bennük a sosem volt politikusok. Csak így lehetett, ne is tagadják!
Van tehát nekünk egy nem létező gyermekvédelmi intézményünk, egy sosem volt politikusi párosunk, amiről hosszan és mélyen szántóan értekezik egy humor nélküli humorista.
Ez a nő arról is papol videójában, hogy Semjén Zsoltot megilleti az ártatlanság vélelme, még akkor is, amikor fegyverrel járja az erdőt. Aha, az aljas vadász ártatlan nyuszikra lődöz! Hát milyen ember az ilyen? Vadászni merészel! Mert Pottyondy biztosan vegetariánus (bár úgy viselkedik, mint aki véres húst csócsált), ezért nem képes tudomásul venni azt, amit még a viccek szőke nője is felfog: a vadászat hasznos, mert szabályozza a természetes ellenség híján túlszaporodó állományt. Mondom ezt úgy, hogy magam soha puskát nem fogtam a kezembe, de ettől még tudhatom, mennyi az annyi.
A hölgyikét éppúgy nem rengetik meg a tények, mint ahogy általában a bal-libsi oldal egyetlen közszereplőjét sem soha. Még mindig aljas módon – és persze mocskos szájjal – Szőlő utcát emleget, mintha nem tudná – hát persze, hogy tudja, csak nem mondja -, hogy Semjén Zsolt semmilyen módon nem hozható összefüggésbe a volt börtönigazgató strici működésével. Persze nem is állítja, hogy létezik kapcsolat, viszont célozgat rá, összekacsint a többi álhírterjesztővel.
Ugye, hogy ugye? Nem zörög a haraszt!
Rendben, a mélységes, csillapíthatatlan gyűlölet ezer fokon ég benned, ezt még ha meg nem is értem, de tudomásul veszem. Vannak ilyen szerencsétlen emberek, akiket egyetlen dolog éltet, ha másokat gyalázhatnak. Rendben, esküdt ellensége vagy a keresztény-konzervatív oldalnak és mindenkinek, aki oda tartozik. Szíved joga.
De! Gondoltál már arra – á, dehogy gondoltál, az túl megerőltető lenne –, hogy egy keresztény embert, egy háromgyermekes családapát akarsz bemocskolni sunyi megszólalásaiddal? Semjén Zsoltot nem miniszterelnök-helyettesi, hanem emberi mivoltában sértegeted és közben fikarcnyit sem törődsz azzal, hogy mit élhet át ő és családja a szátokból (mert nem vagy egyedül) rá köpdösött rágalmak hatására. Ami még szomorúbb, nem is érdekel, mert a keresztény nem is ember, még kevésbé, ha ellenoldali politikus. Úgy kell neki, minek keresztény? És minek politikus?
Sajnos soha nem fogod megérteni, mert nem is akarod, miért kelt ki magából Semjén Zsolt az igaztalan vádak hatására. Neked elég, ha kormánytag, mindjárt jogos vele szemben a „van sapka vagy nincs sapka” hozzáállás. Ne tévedjünk, ha Semjén hallgatott volna, most arról elmélkednél, hogy lám, nem szólal meg, biztosan vaj van a fején.
Eközben azt viszont nehezményezi Edina, hogy a kormány terrorszervezetté nyilvánította az Antifát.
Szerinte ugyanis ez nem egy szervezet, hanem valami. Hát nem egy diktatórikus lépés betiltani egy olyan csoportosulást, amelyik jelen van a Facebook-on (Antifa International), és magyar oldala is létezik (Antifa Magyarország). Ezek mind jó emberek, akik csak utálják a fasisztákat. Persze azt, hogy ki fasiszta, majd ők eldöntik. Ők, akik nem is léteznek, csak kedélyes félholtra verésekre röffennek össze szervezetileg.
Pottyondi szerint a nem létező szervezetet értelmetlen betiltani, mert nincs. De ha nincs, vajon miért zokog a terrorszervezetté nyilvánításon? Ez is csak az orbáni diktatúra (ő ezt sokkal cizelláltabban, azaz mocskosabb jelzők kíséretében fejti ki minden videójában) bizonyítéka. Szervezet nincs, csak egyének.
Ja, és Hamász sincs, csak gépkarabéllyal szaladgáló, csecsemőket lefejező, ártatlanokat lemészároló egyedek.
Edina, arany virág, ezek szerint van még egy valami, ami nincs. Összegezve: nincs Szőlő utcai gyermekotthon, nincs pedofil-ügy, nincs gyermeket megrontó két vezető politikus és nincs Antifa sem.
És – ezt már csak én teszem hozzá – nincs humora a mi humoristánknak sem. Csak azt tudnám, hogy ennek tudatában minek nevezzelek?
Szerző: Ifj. Tóth György
Címlapkép: Pottyondy Edina (Forrás: YouTube)


