Brüsszel ellehetetlenítené a nyugdíjba vonult gazdálkodókat

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Nagy-István-agrárminiszter

Embertelen, tisztességtelen, igazságtalan és megalázó Brüsszel újabb terve, ami a nyugdíjba vonult gazdálkodóktól megvonná a területalapú alaptámogatást – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság újabb gazdaellenes javaslattal állt elő, ami a nyugdíjba vonult termelőket rövidítené meg. Brüsszel szerint ugyanis nem helyes, hogy

„egyes tagállamokban a kis mezőgazdasági termelők megtartják a földjüket, hogy valamennyi KAP-támogatást kapjanak, mert nincs elegendő nyugdíjuk” – emelte ki Nagy István.

A miniszter szerint az Európai Bizottság így akarja elősegíteni, hogy a fiatal gazdák földhöz jussanak. A miniszter szerint ez a szemlélet egyrészt tiszteletlen az egész életüket ledolgozó gazdálkodókkal szemben, másrészt felháborító, és Brüsszel szociális érzéketlenségéről tesz tanúbizonyságot, harmadrészt pedig generációs feszültséghez vezet.

Nem lehet azokkal így bánni, akiknek a mindennapi kenyerünket köszönhetjük – tette hozzá.

Kifejtette, Magyarország ezzel szemben megbecsüli az időseket, támogatja a generációváltást és a gazdaságátadást az agráriumban. Az előbbi ösztönzésére 22 milliárd forint keretösszeggel hirdettek pályázatot. Ennek részeként a gazdálkodók a mezőgazdasági üzem méretének vagy az árbevételének függvényében 4 és 20 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak – olvasható a szaktárca közleményben.

A tárca tájékoztatása szerint Nagy István arról is beszélt, hogy Brüsszel tervét a tagállamoknak legkésőbb 2032-ig kell teljesíteniük. Résen kell azonban lenni, mert ezt az új szabályt a közös agrárpolitika (KAP) 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó javaslat tartalmazza, amelynek tárgyalásai már folyamatban vannak.

Magyarország ezért már most a leghatározottabban tiltakozik és mindent megtesz azért, hogy ennek az elképzelésnek a megvalósulását megakadályozza – jelezte.

A magyar gazdák számíthatnak a nemzeti kormányra. Nem hagyják magukra az idős gazdatársaikat. Brüsszelnek pedig üzenik: van más megoldás. Kövessék a magyar példát! – húzta alá az agrártárca vezetője az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Híradó.hu

Borítókép: Nagy István 
Forrás: Facebook/Nagy István

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004