Az ész, a szív és a tettek összhangja!

Szerző: Csizmadia László

BÉKEMENET, KIEMELT, VÉLEMÉNY

Békemenet

A hozzánk érkezett vélemények szerint a Békemenet idén is teljesítette a már 2012-ben felvállalt küldetését.

Orbán Viktor miniszterelnökünk beszédében visszaigazolta, hogy magáénak tekinti közösségünket, amely mindenkor visszatükrözte, hogy a legitim magyar kormány megkérdezi sorskérdéseiről, majd képviseli választópolgárait.

Ma már hadtápként funkcionál, és hagyományaihoz híven szükség szerint üzen Békemenetünk. Könnyűlovasságunk szellemi nehéztüzérséggel párosult.

Kormányunk a magyar családunk legkisebb, de jól látható közösségeire támaszkodik. Nemzetünk így aztán széttéphetetlen egyesülése jelenti a békés, élhető jövőt. Fiataljainkat arra biztatjuk, hogy gondoljanak arra „A haza minden előtt”, és ezt az utat kövessék. Ne bízzanak hamis prófétákban, hazudozó messiásokban. A Soros Gy. féle méregkeverők, mocskos pénzt osztogatók, együtt a sorkatonasággal háborúba hívó hullagyárosokkal, nem az életet, hanem az idők gyors múlását jelentik.

A velük szembe harcba induló Digitális Polgári Körök, a határontúli nemzetiségeink, a magyar vidék állhatatos őrtüzeit ápolók, a budapesti srácok, lányok és szüleik október 23-án bemutatták, hogy ott leszünk minden kilométerkőnél.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke

Címlapkép: civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004