Magyar Péterék eltüntetnék a kritikusaikat a Facebookról

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Magyar Péter

Orbán Balázs szerint a Tisza Párt újabb kísérletet tesz az őket bíráló hangok elnémítására, miután a párt egyik EP-képviselője a közösségi médiában arra buzdította támogatóit, hogy jelentsék a nyugdíjcsökkentési terveikről szóló bejegyzéseket.

„Miután Magyar Péter ismét perrel fenyegetőzött, amiért lelepleztük a nyugdíjcsökkentési terveiket, most a párt EP-képviselője hallgattatná el a politikai ellenfeleiket” – írta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán.

Bejegyzésében Orbán Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy

Dávid Dóra, a Meta – a Facebookot üzemeltető techóriás – egykori jogtanácsosa és a Tisza Párt európai parlamenti képviselője arra buzdította pártja szimpatizánsait, hogy jelentsék a nyugdíjcsökkentésről szóló bejegyzéseket, ezzel próbálva csökkenteni azok elérését a közösségi médiában.

A politikai igazgató szerint ez nem új próbálkozás: „Ne feledjük, a Tisza Párt egyszer már megpróbálta elhallgattatni azokat, akik nyilvánosságra hozták a terveiket – akkor Magyar Péterék elveszítették a pert.”

Orbán Balázs hozzátette: „Most sem engedhetjük, hogy útját állják az igazságnak! Töltsék ki és küldjék vissza a nemzeti konzultációt!”

A történet még 2025. május 26-án kezdődött, amikor Magyar Péter Facebook-videójában hét vidéki idős emberrel találkozva azt állította, pártja odafordul az idősekhez, akik szerinte magukra vannak hagyva.

Azonban hamarosan kibújt a szög a zsákból, az Idősek Tanácsának tagja már úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy  a Tisza Párt elnökéről már számtalanszor kiderült, hogy nem szereti az időseket.

A nyugdíjak megadóztatásáról  Simonovits András beszélt, aki nézeteit egy Tisza-sziget meghívott előadójaként is hangoztatta, és azt is beismerte, a Tisza mellett áll, és Tarr Zoltán Tisza-alelnökhöz hasonlóan azt mondta, előbb meg kell nyerniük a választást, csak utána lehet megvalósítani a terveiket, amelynek része a nyugdíjak megadóztatása, a Nők40 program leállítása és az induló nyugdíjak összegének visszavágása.

Simonovits András közgazdász minderről az ATV műsorában is beszélt. A tiszás közgazdász bevallotta, hogy a választás megnyerését követően emelnék a nyugdíjkorhatárt is.

A tiszás szakértők mondatait aztán Orbán Balázsék egy videón Magyar Péter szájába adták, amin a Tisza Párt elnöke láthatóan kiakadt, és perrel fenyegette meg a miniszterelnök politikai igazgatóját. Dávid Dóra most pedig a Facebookon hallgattatná el a fideszeseket, akik arról beszélnek, hogy Magyar Péterék a nyugdíjak csökkentésére készülnek.

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Magyar Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004