Orbán Viktor egyértelműen népszerűbb Magyar Péternél

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

A Tisza szavazóinak csupán 75 százaléka tekinti szimpatikusnak saját pártjának elnökét, a Fidesz-tábor viszont egységesen sorakozik fel Orbán Viktor mögött.

Orbán Viktor egyértelműen népszerűbb Magyar Péternél – derül ki a Real-PR 93 legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a teljes lakosság körében Orbán Viktor 43 százalék számára szimpatikus, Magyar Pétert pedig egyharmadnál is kevesebben (32 százalék) tartják szimpatikusnak.

Elutasítottságban fordított a helyzet, a Tisza Párt elnökét a magyarok közel fele (48 százalék) elutasítja, a kormányfő esetében ez az arány 44 százalék.

Magyar Péter ugyanakkor a saját táborában sem örvend teljes népszerűségnek, hiszen a Tisza szavazóinak 75 százaléka számára szimpatikus saját pártjának vezetője.

A Fidesz táborában ezzel szemben gyakorlatilag egyöntetű (95 százalék) Orbán Viktor népszerűsége, sőt a kormánypártiakon túl is nyúlik a miniszterelnökkel szimpatizálók köre.

Budapesten mindkét pártelnöknek hasonló a népszerűsége: 36–36 százalék, a fővároson kívül azonban az országos átlagnál is nagyobb a különbség Orbán Viktor javára.

A közvélemény-kutatás rámutat:

Magyar Péter többszöri országjárással sem tudta maga mellé állítani a vidéket,

a vidéki Magyarország fele elutasítja, 49 százalék egyáltalán nem szimpatizál vele. Így az sem meglepő, hogy vidéken Orbán Viktor jóval népszerűbb a Tisza-elnöknél, 44 százalék szimpatizál a miniszterelnökkel és mindössze 31 százalék Magyar Péterrel.

Magyar Nemzet

Grafika: Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004