Kevés szó esik az immár közel négy éve tartó háború emberi hatásairól, arról, hogy a hátországban mit élnek át az emberek, köztük a kárpátaljai magyarok, mondta a Fidesz EP-képviselője.
A jelenlegi geopolitikai helyzetben a kárpátaljai magyarság érdekében tett felszólalásainkat övező brüsszeli közöny nem riaszt vissza minket attól, hogy minden alkalmat kihasználjunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a kárpátaljai magyarok valós helyzetére – jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben a X. Kárpátalja-napon.
A brüsszeli Liszt Intézetben tartott rendezvényen Ferenc Viktória magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, az immár tizedik alkalommal tartott Kárpátalja-nap felhívja a figyelmet a kárpátaljai magyarok aktuális problémáira, köztük az orosz-ukrán háború okozta mentális egészség kérdésére.
Szavai szerint kevés szó esik az immár közel négy éve tartó háború emberi hatásairól, arról, hogy a hátországban mit élnek át az emberek, köztük a kárpátaljai magyarok.
„Beszélni kell a családok szétszakítottságáról, arról, hogy gyerekek apa nélkül nőnek fel, vagy arról, hogy a nők férfiszerepekbe kényszerülnek. Beszélni kell a kicsi gyerekekre, az elmagányosodó idős emberekre nehezedő mentális teherről” – fogalmazott.
Kiemelte: a hamarosan négy éve tartó háború árnyékában nehéz napról napra reményt, kapaszkodót, motivációt találni.
„Mi, kárpátaljai magyarok még ezekben a nehéz időkben is feltaláljuk magunkat. A remény az életformánkká vált, erős lelket adott nekünk a Jóisten és egy olyan anyaországot, amely feltétel nélkül támogat bennünket” – fogalmazott Ferenc Viktória, majd hozzátette:
Magyarország számára kiemelt cél a kárpátaljai magyarok megsegítése. Ott áll mögöttük, segítő kezet nyújt számukra.
Az EP-képviselő elmondta, amikor az európai uniós intézményekben Kárpátaljáról, a kárpátaljai magyarokról, az őket negatívan érintő jogszűkítésekről, vagy emberi jogaik korlátozásáról esik szó, akkor az Európai Bizottság „hajlamos félretekinteni”. Ukrajna tervezett európai uniós csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban Ferenc Viktória azt mondta, az unióban nincs valódi kisebbségvédelem akkor, ha a nemzeti kisebbségekről van szó. A brüsszeli közöny ellenére „minden alkalmat kihasználunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a kárpátaljai magyarok valós helyzetére” – tette hozzá nyilatkozatában a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete beszédében hangsúlyozta, a tíz évvel ezelőtt indult Kárpátalja-nap mára olyan hagyománnyá vált, amelynek célja nem változott: bemutatni és támogatni a Kárpátalján élő magyar közösséget. Célja megőrizni a Kárpátalján élő magyarok kultúráját és hangot adni azoknak, akiknek a nehéz időkben is helyt kell állniuk, akiknek mindennapjait beárnyékolja a félelem és kilátástalanság.
Az elmúlt években Magyarország földrajzi közelsége és történelmi tapasztalatai okán az elsők között reagált az Ukrajnában kialakult válságra – emlékeztetett. Magyarország megnyitotta határait a háború elől menekülők előtt, szállást, élelmet, egészségügyi ellátást, családsegítő programokat biztosított. Több ezer gyermek tanulhat ingyenesen magyarországi óvodákban, iskolákban, egyetemeken, valamint civil és egyházi szervezetek százai dolgoznak azon, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak reményt és újrakezdést jelentsen Magyarország – emelte ki Kovács Tamás Iván.
MTI
Borítókép: Ferenc Viktória a kárpátaljai magyarság mindennapjairól beszélt – Fotó: HírTV



