Gian Luigi Ferretti: Kiváltság, hogy megannyi elismert partner mellett állhatunk Magyarország szívében

Szerző: civilek.info

CIVIL

A Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) november 28-29-én immár hatodik alkalommal rendezi meg nemzetközi konferenciáját, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák meg az Európát érintő legfontosabb kérdéseket. 

A meghívott vendégektől a PEuCET számos támogató üzenetet kapott az esemény kapcsán.

Az alábbiakban Gian Luigi Ferretti – az olasz Unione Generale del Lavoro (UGL) szakszervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójának sorait közöljük.

A PEuCET által életre hívott nemzetközi konzervatív együttműködés rendkívüli értéket képvisel azzal, hogy évről-évre lelkiismeretesen ápolja Európa legjelentősebb konzervatív civil szereplői közötti köteléket. Nekünk, résztvevőknek kiváltság, hogy megannyi elismert partner mellett állhatunk Magyarország szívében. Egy olyan országban, amely olyan értékeket testesít meg, amelyek meghatározzák a mi szervezetünket is.

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004