Így leplezte le Kéri László, hogy csak színjáték lehet a Tisza úgynevezett előválasztása

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Kéri László

Kéri László egy minapi interjúja is azt támasztja alá, hogy színjáték lehet a Tisza Párt úgynevezett előválasztása, ugyanis a politológus választókerületenként egyetlen esélyes jelöltről beszélt. 

Elmondása szerint ötven olyan aspiránst ismer behatóbban, akit majd a választáson indítanak Magyar Péterék, ami arra utal, hogy már hosszabb ideje a befutónak szánt, jellemzően baloldali személyeknek készítették elő a terepet. A jelöltjelöltek közül Kéri megemlítette Cseke Gyulánét, akinek a férje a Bajnai Gordon nevével fémjelzett baloldali összefogás keretében indult a 2014-es parlamenti választáson.

A Tisza Párt belső ügyeiről kevesen rendelkezhetnek bennfentesebb információkkal Kéri László politológusnál. Magyar Péter egyik első számú bizalmi embere ugyanis azzal büszkélkedett a Klubrádió minapi műsorában, hogy legalább 50-et ismer a Tisza egyéni képviselőjelölt-aspiránsai közül. (A videón 03:24-től.)

Noha Magyar Péterék mindössze néhány napja jelentették be a több mint 300 jelöltet, közülük Kéri már sokakat behatóan ismer, a Tisza körüli tevékenységüket, életkörülményeiket, a foglalkozásukat. Ebben a kontextusban magasztalta Markó Tímeát, Gyuk Zsoltot és Balajti Istvánt, ráadásul többeket a becenevükön emlegetett. Mások mellett Gurzó „Marikát”, aki Békés vármegye 4-es választókerületében indul az egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségért, vagy éppen Kiss „Gergőt”, aki a Pest 4-ben teszi ugyanezt.

Nincs B terv

Kéri László szavaiból kiolvasható, hogy a Tisza előválasztása csak színjáték lehet, s már most tudni, kik lesznek a befutók. Erre utal, hogy a politológus választókerületenként mindössze egyetlen olyan jelöltjelöltet említett, aki végzett valamilyen kampánymunkát az adott körzetben.

Beszámolója szerint olyan szereplőkről van szó, akiket „nemcsak a helyi Tisza-szervezetek ismernek, hanem ők voltak a lelkei az adott választókerületben a mindennapi munkának az utóbbi egy-másfél évben. A pultozásnak, a karitatív akciók megszervezésének. Mindennapos munka van mögöttük, mióta a Tisza-szigetek tavaly nyáron megindultak” – fejtette ki Kéri.

Úgy tűnik tehát, hogy Magyar Péterék nem nagyon készültek B tervvel, és nem építettek fel komolyan vehető „tartalék” jelölteket.

Balosok előnyben

Valódi versenyeztetés helyett az előre kiszemelt aspiránsoknak készítik elő a pályát. Számos körülmény utal arra, hogy a három jelöltjelölt közül a legerősebb baloldali kötődésű személy lesz a befutó.

Ez egybecseng azzal, hogy Kéri Cseke Gyulánét említette a Tatabánya központú körzetben. Ugyanis a nő férje, Cseke Gyula – akiről a politológus úgy fogalmazott: „mindenki tudja, hogy a helyi Tisza mozgalom lelke” – nem akármilyen baloldali háttérrel rendelkezik. A Bajnai Gordon egykori MSZP-s kormányfő híveként emlegetett Cseke a 2014-es önkormányzati szavazáson az MSZP–DK–PM–Együtt jelöltje volt Tatabánya 3-as számú egyéni választókerületében, ahol a második helyen végzett a Fidesz–KDNP jelöltje mögött.

Cseke Gyulát mindemellett a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökségi tagjává választották 2014 őszén, ahol többek között Szabó Szabolcs csepeli baloldali országgyűlési képviselővel is együtt dolgozott. Csekét egyébként pont azon a közgyűlésen választották be a Szolidaritás elnökségébe, amikor megerősítették az együttműködését a Bajnai-féle Együtt – a Korszakváltók Pártjával.

Magyar Péter arcpirító hazugsága: a párt jelöltjei nem nyilatkozhatnak + VIDEÓ

A „tényezők”

Érdemes megjegyezni, hogy a podcastbeszélgetés végén Kéri László úgy vélte: Magyar Péteréknek számos olyan baloldali politikussal is együtt kellene működniük, akik zömmel a jelenlegi parlamenti ciklusban is mandátummal rendelkeznek.

Látható nyolc-tíz tekintély, köztük Hadházy Ákos, Szabó Tímea, Jámbor András vagy Jávor Benedek, és ha van esze a Tiszának, felveszi őket az országos pártlistára – vázolta Kéri.

Magyar Nemzet

Borítókép: Facebook / KecsUP

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004