Brüsszeli számmisztika: így lett 24 óra alatt a kormánypártok előnyéből toronymagas Tisza-vezetés

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen magyar péter

Fidesz-előnyből toronymagas Tisza-vezetés, háromszoros népszerűség növekedés a DK-nál – egyetlen napon belül egymástól homlokegyenest különböző közvélemény-kutatásokat közölt a Politico, minden magyarázat nélkül. Mint Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója Facebook-bejegyzésében rámutatott: a brüsszeli lap hasonlóképpen járhat el, mint a Telex, amely tetszőlegesen mazsolázgat az elemzőcégek között, s szinte kivétel nélkül csak a baloldali intézetek méréseit veszi figyelembe. Épp azokét, amelyek manipulációs kerekasztalba tömörülve Magyar Péterék semmivel alá nem támasztható mértékű előretörését mutatják.

A Politico állt a baloldali közvélemény-kutatókat tömörítő manipulációs kerekasztal élére – ezt abból lehet levonni, hogy a brüsszeli hírportál egyetlen nap alatt változtatta ellenkező előjelűre azt az általa közölt kutatást, amely eredetileg a Fidesz előnyét mutatta a Tiszával szemben.

Brüsszeli számmisztika

Míg vasárnap a lap egy olyan mérést publikált, amelyen a magyar kormánypártok egy százalékponttal vezettek a Tisza Párt előtt, addig hétfőn már egy olyan verziót tettek közzé, amelyen Magyar Péterék 7 százalékkal előzték a Fidesz–KDNP-t.

Tehát utóbbi 44 százalékos állását 39-re csökkentették, a Tiszáét pedig 43-ról 46-ra emelték.

A hab a tortán, hogy a nap végére további még egy százalékot adtak a Tisza eredményéhez és ugyanennyit vontak le a Fidesztől, így legutóbbi állás szerint Magyar Péterék 47-38 százalékra álltak a kormánypártokkal szemben, vagyis hét helyett már kilenc százalékos előnnyel vezették a pártversenyt a Politico szerint.

A többi párt népszerűségéről is homlokegyenest különböző adatokat közöltek 24 órán belül.

A változás a DK esetében a legkirívóbb: míg vasárnap 2 százalékot tüntettek fel a Gyurcsány Ferenc alapította párt mellett, másnapra lazán megtriplázták ezt az értéket.

Mindezt magyarázat nélkül.

Már a balliberális Politico szerint is vezet a Fidesz

Aktivált kettős mérce 

Az „egészen elképesztő manipuláció” szemet szúrt Mráz Ágoston Sámuelnek, a Nézőpont Intézet igazgatójának, aki a Facebook-oldalán fejtette ki, mi állhat a történtek mögött. Szavai szerint

a Politico több kutatásból „átlagolt” eredményeket közölt, ám minden átlagolásnál az eredmény csak attól függ, melyik kutatást vesszük figyelembe.

– A brüsszeli kettős mérce élő példájaként a Politico ezt nem árulja el. Módszertani leírásában csak arra utalnak, hogy ha egy kutatást vagy egy céget gyanúsnak tartanak, azt kivehetik az átlagolásból. Magyarán,

ha egy kutatás nem illeszkedik a narratívájukba, az egyszerűen gyanús és kihagyják.

Alighanem ez történt vasárnap a végeredmény megváltoztatásakor. Magyarázat, bizonyíték és jelzés nélkül – írta az elemző.

Jól bejáratott módszer

Mráz Ágoston Sámuel az egyik hazai dollármédium példáján keresztül azt is bemutatta, pontosan miként járhatott el a brüsszeli lap. – Magyarországon a Telex alkalmazza a kutatások átlagolásának áltudományos módszerét. Itt kiderül, hogy a „21 Kutatóközpont, az Idea, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon és a Závecz elérhető” kutatásait veszik figyelembe.

Meglepetés: ha hét kutatócégből hat baloldali, az eredmény is baloldali lesz.

Így vezet a Tisza a baloldali közvélemény-kutatóknál, a Telexnél és – egy nap megszakítással – a Politiconál is. Mi ez, ha nem manipuláció? – fogalmazott az igazgató.

Az említett baloldali elemzőcégek a manipulációs kerekasztalhoz sorolhatóak, amely jó ideje közöl a közvélemény befolyásolására alkalmas olyan felméréseket, amelyek Magyar Péter pártjának semmivel alá nem támasztható, nagymértékű előretörését mutatják. Az utóbbi időben ugyanakkor több alkalommal is zavar jelentkezett a működésben, nemrégiben saját méréseik miatt kényszerültek magyarázkodásra.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: Magyar Péter és Ursula von der LeyenFotó: Magyar Péter Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004